2014. január. 24. 21:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 24. 21:43 Világ

Megint egymásnak estek a kijevi tüntetők és a rendőrök

Több mint 24 órás fegyverszünet után ismét összecsaptak a tüntetők és a rohamrendőrök péntek este Kijev belvárosában.

Helyszíni jelentések szerint a parlament és a kormány épületének utcájában a rohamrendőrök fény- és hanggránátokat vetnek be a tüntetőkkel szemben, utóbbiak pedig Molotov-koktélokkal dobálják a rendvédelmieket. Azt nem tudni, melyik oldal kezdte az újabb összecsapást.

A lázadók ismét gumiabroncsokat égetnek, hogy a rohamrendőrök ne lássák jól őket a fekete füstben. Becslések szerint körülbelül ötezren lehetnek a helyszínen.

Klicsko: nem elég a kormányátalakítás, Janukovics is menjen

Már nem elég csak a kormányt megváltoztatni, mostanra az Ukrajnában demonstrálók fő követelése Viktor Janukovics elnök lemondása lett - ezt pénteken Kijevben újságíróknak Vitalij Klicsko ellenzéki vezető.

Az Ütés párt elnöke szerint az emberek már nem elégszenek meg azzal, amit az előző napon az ellenzék vezetői Janukoviccsal folytatott megbeszélésükön elértek. Az ukrán elnök akkor ígéretet tett a kormány átalakítására, valamint arra, hogy szabadon engedik az őrizetbe vett tüntetőket. Janukovics ugyanezeket pénteken is megígérte.

Klicsko úgy vélte, hogy az események "nem logikus forgatókönyv" szerint alakulnak Ukrajnában, hanem mintha azt "kívülről hozták volna be". Arra azonban nem tért ki, hogy melyik ország beavatkozását feltételezi.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.