Vádat emelhetnek Malina Hedvig ellen
Lezárta a szlovák főügyészség az a vizsgálatot, amelyet Malina Hedvig ellen indítottak hamis tanúzás gyanúja miatt. Az ügyben várhatóan vádemelési eljárást kezdeményeznek a bíróságon – számolt be honlapján a Sme című szlovák napilap csütörtökön Malina Hedvig ügyvédjére hivatkozva.
Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje azt mondta: várhatóan vádemelési eljárással folytatódik az ügy. "Az ügyésznő közvetve ezt mondta nekünk" – tette hozzá.
"Az ügy vizsgálati anyagának áttanulmányozása ma lezárult" – erősítette meg később Andrea Predajnová, a főügyészség szóvivője a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.
Roman Kvasnica az MTI-nek azt nyilatkozta: megdöbbentőnek tartja, hogy az ügyész már az egyeztetés elején közölte velük: a vizsgálati anyagot továbbítják a bíróságra. "Mondta ezt anélkül, hogy lehetőséget kaptunk volna arra, hogy olyan lépésekre tegyünk javaslatot, amelyek elvben cáfolhatták volna védencem állítólagos bűnösségét" – hangsúlyozta az ügyvéd.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött: az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte. A lány vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Az ügy vizsgálatát még ugyanabban az évben, szeptemberben lezárta a rendőrség, amely arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt a nő elmondta. 2007 májusában Malina Hedvig ellen hamis tanúzás vádjával eljárást indított a szlovák főügyészség. Ennek az ügynek a vizsgálatát zárta le az ügyészség most, majdnem hét év után.
Malina Hedvignek időközben két gyermeke született, az ügyészség az elmúlt években többször is berendelte elmeorvosi vizsgálatra, arra hivatkozva: ki akarják deríteni, milyen elmeállapotban volt a támadás, illetve az azt követő kihallgatások idején. Ezeket a vizsgálatokat érdemben egyszer sem sikerült lefolytatni, legutóbb, decemberben amiatt, mert az orvosszakértő elutasította annak elvégzését.
Malina Hedvig decemberben felvette a magyar állampolgárságot, és azt mondta: januárban családjával együtt Győrbe költözik. Ügyvédje csütörtökön azt mondta: Hedvig még nem költözött el, de azután is, hogy ez megtörténik, eleget tesz majd az esetleges idézéseknek.