A tüntetőkkel közösen énekelte el a himnuszt a kelet-ukrajnai Poltava városának rendőrfőnöke, s ezzel megakadályozta, hogy a harcra elszánt demonstrálók megostromolják a megyei adminisztráció épületét - hozta nyilvánosságra csütörtökön a helyi média.
A jelentés szerint előző éjjel a kijevi tüntetők elleni, halálos áldozatokat követelő rohamrendőri támadás miatt feldühödött fiatalok egy csoportja a poltavai megyeháza előtt gyűlt össze, amelyet ostrommal készültek elfoglalni.
A demonstrálókat a Majdan nevű társadalmi szervezet helyi képviselői sem tudták lecsillapítani, hiába mondták nekik, hogy semmi értelme egy üres épületet megrohamozni.
Ekkor megjelent a helyszínen Vitalij Jemec, a város rendőrfőnöke, akik a demonstrálók előtt levette sapkáját, és egyperces néma csenddel adózott a kijevi összecsapásokban meghalt tüntetők emlékének. Ezután énekelni kezdte a himnuszt, amihez csatlakoztak a tüntetők is. A rendőrfőnök viselkedése miatt megenyhültek a fiatalok, akik végül elálltak az épület ostromától, és hazamentek.
Szerdán ellenzéki források szerint öt tüntető vesztette életét a rohamrendőrökkel Kijevben folytatott összecsapásokban, közülük négy lőtt sebektől. A belügyminisztérium eddig három halálos áldozat hírét erősítette meg.