Betiltották az izlandi bálnasört
Leállította a sokat vitatott, bálnahúslisztből készült sör értékesítését az izlandi egészségügyi hatóság.
A húslisztet gyártó bálnavadász cég nem kapta meg az engedélyt arra, hogy emberi fogyasztás céljából állítsa elő az alapanyagot, ezért leállíttattuk a termelést - mondta el Helgi Helgason, a hatóság képviselője egy izlandi rádióban.
Hvalur néven dobta volna piacra január végén különleges sörét a Steojar magánfőzde a Hvalur bálnavadász vállalattal együttműködve. Az 5,2 százalékos alkoholtartalmú ital alapanyaga nem maláta és komló, hanem bálnahúsliszt.
A készítők korábbi közös közleménye szerint az ital ízében elsősorban a téli napfordulóhoz kapcsolódó hagyományos áldozati ünnep, a Thorrablot ételeihez illik - ilyenek tradicionálisan a belsőségek, a birkahere, a fókauszony vagy a birkafej.
A sörfőzde vezetője, Dagbjartur Ariliusson korábban azt mondta, hogy a bálnasör korlátozott ideig - január 4. és február 22. között -, csak Izlandon lesz elérhető, exportálását nem tervezik. A határozat után úgy nyilatkozott, hogy ügyvéddel vizsgáltatják meg a tényállást, amennyiben az helyes, elfogadják a döntést.
Az állatvédők hevesen bírálták a bálnasör ötletét. A Whale and Dolphin Conservation környezetvédelmi szervezet vezetője, Vanessa Williams-Grey szerint "a lehető legerkölcstelenebb és legfelháborítóbb dolog egy gyönyörű, érző lényt egy sör egyszerű összetevőjévé degradálni". Az egészségügyi hatóság döntését örömmel fogadta a szervezet.