Végre eljutottak a karácsonyi ajándékok a Nemzetközi Űrállomásra
Összekapcsolódott vasárnap a Nemzetközi Űrállomással (ISS) a Cygnus (Hattyú) amerikai teherszállító magánűrhajó, amely elhozta az űrhajósoknak szánt karácsonyi ajándékokat is.
A teherszállítónak még a múlt hónapban, jóval karácsony előtt kellett volna megérkezni. Az indítást az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) januárra tette át az ISS meghibásodott hűtőrendszerének szerelése miatt. Januárban előbb a hideg időjárás okozott késedelmet, majd pedig egy erős napvihar.
A Cygnus végül csütörtökön emelkedett a magasba Virginia állam Wallops szigetéről egy Antares típusú rakétával. A mintegy 1360 kilogrammos rakományban felszerelés, kísérleti anyagok, egy oktatási programban szereplő hangyák, élelem, sőt karácsonyi ajándék is van a hat űrhajós számára.
Az amerikai űrkutatási hivatal 1,9 milliárd dollárt fizet az Orbital Sciencesnek azért, hogy utánpótlást szállítson legalább nyolc alkalommal 2016-ig. Hasonló szerződést kötöttek a SpaceX céggel is, ezért az amerikaiak már nem szorulnak rá az orosz űrhajókra.
A teherűrhajóba a kirakodás után hulladékot tesznek, amely visszatéréskor a járművel együtt elég a légkörbe érve.