2013. december. 21. 08:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 21. 08:10 Világ

Vádat emeltek a török minisztergyerekek ellen

Vádat emeltek Törökországban szombaton a belügyminiszter és a gazdasági miniszter fia ellen, és mindkettejüket előzetes letartóztatásba helyezték a miniszterelnökre is árnyékot vető korrupciós botránnyal összefüggésben.

A korrupcióval, csalással, sikkasztással és aranycsempészettel megvádolt személyek között van a Halk Bankasi nevű nagy állami pénzintézet vezérigazgatója is - közölte az NTV és a CNN Turk hírtelevízió.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.