Januárban kezdődhetnek az uniós csatlakozási tárgyalások Szerbiával
Szerbia eredményeit méltatták, ugyanakkor többet várnak tőle. Koszovó függetlenségét azért egyelőre nem kell elismernie - közölte a miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Litvánia külügyminisztere.
Januárban kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások Szerbia csatlakozásáról az Európai Unióhoz - döntöttek kedden az EU uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei.
Az első kormányközi konferenciát a tervek szerint január 21-én tartják - közölte Stefan Füle bővítési biztos.
Linas Linkevicius, a miniszterek tanácsának soros elnökségét ellátó Litvánia külügyminisztere a tanácskozást követő sajtótájékoztatón ismertette, hogy az EU mind Koszovó, mind Szerbia vezetését méltatta az uniós közvetítéssel folytatott párbeszéd eredményeiért.
Egyúttal világossá tette: további kézzelfogható eredményeket vár el, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy Belgrádnak most el kellene ismernie 2008-ban függetlenné vált egykori tartományát független államként. Ezt eddig több uniós tagállam sem tette meg.