Akasztás után tört ki zavargás Bangladesben
Erőszakos tüntetéseket és zavargásokat váltott ki pénteken Bangladesben az, hogy kivégeztek egy iszlamista ellenzéki vezetőt 1971-ben elkövetett háborús bűneiért - jelentette a helyi rendőrség és a média.
Csütörtökön akasztották fel Abdul-Káder Mollát, az ellenzéki Dzsamaat-i-Iszlámi párt főtitkárhelyettesét. Molla kivégzésének már az előzetes bejelentése is erőszakhullámot indított el.
Pénteken a párt aktivistái több vidéki városban felgyújtották hinduk lakóházait és üzleteit, gyújtóbombákat hajítottak el több vasúti pályaudvar területén, valamint összecsapások voltak a kormányt, illetve az ellenzéket támogató iszlamisták között. A hinduk kisebbségben vannak az országban a muzulmánokkal szemben, és általában Sejk Haszina miniszterelnök kormányának támogatói.
Kalaroa városban megölték a hatalmon lévő Avami Liga két szimpatizánsát, s az AP és a Reuters hírügynökség szerint még két halálos áldozata volt eddig pénteken a zavargásoknak. A fővárosban, Dakkában péntek délig nem voltak erőszakos cselekmények, csak tüntetések, de félő, hogy a muzulmánok délutáni imája után lesznek. Dakkában már korábban megerősítették a biztonsági erők jelenlétét.
Azóta, hogy a 2010-ben hatalomra került kormány különleges törvényszéket állított fel a függetlenségi háború idején elkövetett jogsértések megtorlására, elkezdte a perek lefolytatását, és ítéleteket hozott, Molla az első halálraítélt, akit kivégeztek.