Bolti pisztollyal is üldözhetik a bűnt a szlovák rendőrök
Szolgálat közben saját lőfegyverüket is használják a rendőrök Szlovákiában, mivel a testület szolgálati fegyverei olyan elavultak, hogy némelyikkel már a gumiabroncsot sem lehet átlőni - számolt be honlapján kedden a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap.
A jelenség nem teljesen új, a saját lőfegyverek használatát először még Robert Fico előző kormánya idején (2006-2010) az országos rendőr-főkapitányság akkori vezetője, Ján Packa engedélyezte a testület kézi lőfegyvereinek elavultságára hivatkozva. A gyakorlatot utódja, a 2010-es kormányváltás után a rendőrség élére került Jaroslav Spisiak megszüntette, ám azt 2012-ben ismét engedélyezték.
Az európai rendőrségek sorában nem éppen hétköznapi gyakorlatot a szükség idézte elő. A rend szlovák őrei ugyanis döntő többségükben máig a harminc éve rendszeresített CZ 82-es típusú pisztollyal vannak hivatalosan felszerelve. Ezek a Makarov típusú (9 milliméteres, még szovjet fejlesztésű) lőszert használó fegyverek manapság már meglehetősen elavultnak számítanak, ráadásul jelentős hányaduknak az állapota sem megfelelő. Ezt jól érzékeltetik Lubomír Ábel országos rendőrfőkapitány helyettes szavai, aki a HN-nak azt nyilatkozta: megesik, hogy a rendőrök ezekkel nem tudják átlőni egy előlük menekülő gépkocsi gumiabroncsát sem.
A problémát a saját lőfegyver szolgálati időben való használatának engedélyezésével orvosolta a rendőrség vezetése, amely ugyanakkor mind gyakrabban sürgeti a fegyverkészlet teljes cseréjét.
A belügyi tárca eredeti tervei szerint a CZ 82-eseket már 1996-ban ki kellett volna vonni a rendőrég fegyverek közül. A szaktárca 2011-ben már ki is írt egy 26 ezer kézi lőfegyver beszerzését célzó, közel nyolc és fél millió euró értékű közbeszerzési tendert. Ezt azonban végül érvényteleníteni kellett, mert a Közbeszerzési Hivatal több olyan panaszt is jogosnak talált, amelyek arra mutattak rá, hogy a pályázatot "személyre szabva", egy bizonyos gyártó érdekeit előnyben részesítve írták ki. A szlovák belügy ígérete szerint a közbeszerzési pályázatot jövőre ismét kiírják.