2013. december. 03. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 03. 17:34 Világ

Ismeretlen baktériumot találtak a NASA szerelőcsarnokában

Ismeretlen baktériumfajt azonosítottak német és amerikai kutatók az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) egy-egy nagytisztaságú szerelőcsarnokában – jelentette be a Regensburgi Egyetem.

A nagytisztaságú csarnokokban szerelik össze az űrhajókat és az űrszondákat, hogy a műveleti területen a szennyeződés minden formáját megelőzzék, hiszen ezek zavart okozhatnának a Földön kívüli élet utáni kutatás során.

A nagytisztaságú csarnokokat rendszeresen különleges vegyszerekkel takarítják és túlnyomás alatt tartják. Az idegen testek elleni harcban ultraibolya fényt és hőt is bevetnek, az ott dolgozók pedig speciális védőruhát viselnek.

Ennek ellenére német és amerikai kutatók most két egymástól mintegy négyezer kilométerre fekvő helyen is kimutatták a bogyó alakú Tersicoccus phoenicist: a floridai Kennedy Űrközpont és az ESA francia-guyanai űrközpontjának egy-egy szerelőcsarnokában.

Mikrobák minden biztonsági óvintézkedés ellenére újra és újra felbukkannak a nagytisztaságú helyiségekben. Olyan baktériummal azonban még nem találkoztak a kutatók, amely egyszerre két egymástól ennyire távol eső helyen megjelent volna.

A mindössze egy mikrométer (a milliméter ezredrésze) nagyságú mikroba ezek szerint jól alkalmazkodik a nagytisztaságú helyiségekben uralkodó szélsőséges körülményekhez: a szárazsághoz, a táplálékhiányhoz és a speciális fertőtlenítőszerekhez.

A kutatók egyelőre nem biztosak abban, hogy az új baktérium csak nagytisztaságú helyiségekben fordul elő, vagy máshol is, csak eddig nem fedezték még fel. A mikrobát leíró tanulmány az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology című szaklap új számában jelent meg.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.