Holttesteket találtak jeltelen sírokban Acapulco közelében
Jeltelen sírokba temetett emberek holttestét találták meg a mexikói, a Csendes-óceán partján fekvő Acapulco üdülőváros közelében - jelentette vasárnap a helyi sajtó.
Egy ismeretlen telefonáló tájékoztatta a rendőrséget arról, hogy a déli Guerrero szövetségi államban, El Cayaco településnél holttesteket ástak el. Az El Proceso című folyóirat internetes oldalán azt írta, hogy hét ember maradványaira bukkantak öt sírban. A Reforma című napilap ugyanakkor azt is tudni vélte, hogy a holttestek már oszlásnak indultak.
Múlt csütörtökön hat további holttestet találtak jeltelen sírokban El Salto településnél, Acapulco közelében.
Két nappal ezelőtt, pénteken 18 holttestre bukkantak a szomszédos Michoacan szövetségi államban, miután kihallgattak csaknem kéttucatnyi rendőrt, akik bevallották, hogy együttműködtek egy drogkartellel, és elvezették a hatóságokat több tömegsírhoz - közölte egy tisztségviselő.
Az illetékes hatóságok szerint várhatóan további holttestek kerülnek majd elő, ahogy folytatják a megjelölt nyolc tömegsír feltárását. Az áldozatok egy részére megkötözve, testükön kínzások nyomaival találtak rá - mondta el a mexikói szövetségi ügyészég egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője.
A gyilkosságok közvetlen okáról egyelőre semmit sem közöltek, a Csendes-óceán partján fekvő Jalisco és Michoacan államok közötti határtérségben ugyanakkor köztudottan állóháború zajlik két rivális drogkartell, a Knights Templar és az úgynevezett Jaliscói Új Nemzedék Kartell (Cártel de Jalisco Nueva Generación) között.
A mexikói kormány komoly erőfeszítéseket tesz a erőszakcselekmények visszaszorítására Michoacanban, ahol a helyi lakosok önvédelmi fegyveres csoportokat alakítottak arra hivatkozva, hogy a hatóságok képtelenek megvédeni őket a szervezett bűnbandáktól, főleg a drogkartellektől.