Nyilvánosan végeztek ki 80 embert Észak-Koreában
Dél-koreai lapértesülés szerint Észak-Koreában november elején egyetlen napon 80 embert végeztek ki nyilvánosan viszonylag kisebb bűncselekmények miatt. Többségüknek azért kellett meghalniuk, mert a dél-koreai tévé adását nézték, másokat pedig pornográfia terjesztése vagy prostitúció miatt lőttek agyon.
A Jungang Ilbo című szöuli politikai napilap névtelenül egy nyilatkozó forrásra hivatkozva hétfőn azt írta, hogy a kivégzések november 3-án történtek hét észak-koreai városban.
Vonszanban egy sportpályán végeztek ki nyolc embert: cölöpökhöz kötötték őket, fejükre fehér zsákokat húztak, majd gépfegyverből nyitottak tüzet rájuk. A kivégzést körülbelül tízezer ember nézte végig.
A kivégzésekkel el akarták fojtani az esetleges társadalmi elégedetlenséget és a "kapitalista indulatokat", amelyeket állítólag az ország fejlesztési terveivel kapcsolatban tapasztaltak. Erre utal, hogy több kivégzést a külföldi befektetések ösztönzésére nemrég kialakított különleges gazdasági övezetekben hajtottak végre.
"A rezsim nyilvánvalóan fél attól, hogy megváltozhat az emberek gondolkodása, ezért megpróbál megelőző jelleggel rájuk ijeszteni" – írták egy honlapon, amit észak-koreai dezertőrök szerkesztenek.
A szöuli egyesítési minisztérium nem tudta megerősíteni a Jungang Ilbo értesüléseit. A minisztérium közölte, hogy vizsgálják az információkat.
Észak-Koreában súlyos bűncselekménynek számít a rezsim által nem engedélyezett külföldi, elsősorban a Dél-Koreából származó filmek nézése. Ugyanakkor jelentések szerint a hatóságok drákói szigora ellenére egyre több külföldi mozgóképet és zenét csempésznek be az elzárkózó kommunista országba DVD-ken, memóriakártyákon és más eszközökön.
Állítólag egyes dél-koreai szappanoperák mellett a Született feleségek című amerikai sorozat is apró, de kitartó rajongói táborral bír Észak-Koreában.
Hasonlóan súlyos bűncselekmény a pornográfia terjesztése, amelynek vádjával nemrég Kim Dzsong Un észak-koreai vezető volt barátnőjét is kivégezték.