2013. november. 06. 09:29 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 06. 10:55 Világ

Orosz bombázók sértették meg Kolumbia légterét

Kolumbia tiltakozó jegyzéket ad át Moszkvának amiatt, hogy két orosz hadászati bombázó megsértette a légterét. Juan Manuel Santos elnök szerint az eset a múlt pénteken történt: két Tu-160-as típusú hadászati bombázó kétszer is berepült Kolumbia légterébe anélkül, hogy előzetesen engedélyt kért volna ehhez. Az orosz bombázók két kolumbiai harci gép kíséretében hagyták el az ország légterét.

"Mivel katonai és kormánygépekről van szó, engedélyt kellett volna kérniük, de nem tették. Arra kértük a külügyminisztériumot, hogy értesítse az orosz kormányt" – mondta riportereknek az elnök egy kormányülés után.

Név nélkül nyilatkozó katonai források szerint az orosz gyártmányú repülőgépek a venezuelai főváros közelében lévő Maiquetia katonai repülőtérről Nicaragua fővárosába, Managuába tartottak. A hadsereg tisztségviselői azt mondták, hogy a hadászati bombázók a karib-tengeri San Andrés szigete felett sértették meg Kolumbia légterét.

Nicaragua és Kolumbia éveken át vitázott bizonyos karib-tengeri szigetek hovatartozásáról, a kérdésben a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság tavaly döntött. Nicaragua számára elutasító ítélet született San Andrés és két másik vitatott sziget hovatartozása ügyében, az ítélet kimondta, hogy azok Kolumbia teljes ellenőrzése alá tartoznak, a kolumbiai államterület részét képezik. A bíróság döntése kiterjesztette azonban Nicaragua kontinentális talapzatát és kizárólagos gazdasági övezetét a szigetekhez közeli, halban – és feltételezések szerint kőolajban – gazdag vizeken.

A két ország viszonya feszült, mert Bogotá alkalmazhatatlannak nevezte a határozatot, és továbbra is ellenőrzést gyakorol a vizek felett.

Oroszország az utóbbi évtizedben dollármilliárdokat fektetett a venezuelai olajszektorba és több milliárd dollár értékben szállított fegyvereket a latin-amerikai országnak. Nemrég Nicaragua is bejelentette, hogy orosz hadfelszereléseket vásárol.

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2007 nyarán közölte, hogy országa – tekintettel "a biztonságát fenyegető veszélyekre" – "kénytelen felújítani" hadászati légierejének járőrtevékenységét a határaitól távol eső területeken is.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.