2013. október. 10. 12:34 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 10. 12:32 Világ

Kémia iránti vonzalma miatt távozott a kibucból egy Nobel-esélyes

Arieh Warshelnek, az egyik idei kémiai Nobel-díjasnak el kellett hagynia a kibucot, mert kémiát akart tanulni a haifai Technion műszaki egyetemen - írta csütörtökön az izraeli Maariv című lap.

Warshel a Szdé Nahum nevű kibucban született és nevelkedett, szülei néhány évvel ezelőtti haláláig rendszeresen látogatta is a közösséget, amely a legrangosabb tudományos elismerés után már megbocsájtotta neki egykori bűnét, hogy a hadseregből való leszerelés után mindenáron kémiát akart tanulni.

A neves tudós 51 évvel ezelőtt azért kényszerült elhagyni a kibucot, mert nem támogatták egyetemi tanulmányait, mondván az "nem hasznos a közösségnek". Úgy vélték fölösleges luxus, mert eredményeit nem alkalmazhatták az akkor még elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó településen.

Miután nem szavazták meg taníttatását, Warshel elköltözött, saját erejéből végezte iskoláit, majd a Weizman Intézetben doktorátust szerzett. A kémiaprofesszor Izraelben a hetvenes évek közepén nem talált állást, egy amerikai egyetem viszont kutatói státust ígért neki, ezért költözött a tengerentúlra. 

Smuel Agmon kibucbeli egykori osztálytársa azt nyilatkozta a lapnak, hogy a Nobel-díjas tudós fiatalként "csendes, szerény és nagyon szorgalmas volt. Nem érdekelték az olyan dolgok, mint a sport és a szórakozás".

A másik friss kémiai Nobel-díjas, Michael Levitt együtt dolgozott Warshellel Izraelben, a Weizmann Intézetben, és ő maga is rendelkezik izraeli állampolgársággal. 

Izraelben nagy publicitást kapott, hogy még a harmadik kémiában díjazottnak, az Ausztriából a nácik elől 1938-ban Amerikába menekült Martin Karplusnak is van izraeli kapcsolata. Lánya, Rivka Karplus majdnem harminc éve Jeruzsálemben él, családi orvos és belgyógyász. 

A zsidó államban az exizraeli tudósok sikerét illetően az örömbe üröm is vegyült. Menáhem Ben-Szaszon, a jeruzsálemi Héber Egyetem elnöke a Times of Israel című angol nyelvű hírportálnak nyilatkozva úgy vélte, hogy "ezek a Nobel-díjak izraeliek is lehetnének".

"Az ország évtizedek óta elhanyagolta a tudósok munkájához szükséges kutatási lehetőségek fejlesztését és támogatását. Egyetemeink boldogok lennének, ha a külföldön tudományos fokozatot szerzettek hazatérnének és itthon folytatnák kutatásukat, de ehhez befektetésre lenne szükség"- tette hozzá az egyetem elnöke.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.