Előre kitöltött cédulák, megfélemlített jelöltek az azeri választásokon
Súlyos hiányosságok jellemezték az azerbajdzsáni elnökválasztást, s nem teljesültek teljes mértékben az ország által vállalt, a hiteles és demokratikus választások megtartására vonatkozó kötelezettségek - foglaltak állást nemzetközi megfigyelők csütörtökön.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői külön kiemelték, hogy a jelöltek számára nem voltak egyenlőek a feltételek az elnökválasztási kampány során, amelynek hitelességét aláásta a szólás, a gyülekezés és az egyesülés szabadságának korlátozása. A voksolást pedig beárnyékolták a jelöltek és a szavazók megfélemlítéséről szóló értesülések.
Hangoztatták, hogy a választási folyamat minden szakaszában tapasztaltak jelentős problémákat. Ezek közül a választási listákkal való "manipulálásra" hívták fel a figyelmet. Rossznak vagy nagyon rossznak találták a szavazatszámlás menetét is a megfigyelt szavazóhelységek 58 százalékában. Az elnökválasztáson harmadjára induló Ilham Aliyev államfő fölényesen nyert.
Győzelméhez elsők közt gratulált az orosz elnök csütörtökön. Üzenetében Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy Aliyev "meggyőző arányú győzelme" nagy politikai tekintélyének, az irányítása alatt Azerbajdzsánban megvalósuló, a lakosság által tevékenyen támogatott szociális és gazdasági fejlődésnek, valamint az ország nemzetközi helyzete megerősödésének köszönhető.
Az azeri ellenzék közös elnökjelöltje, Jamil Hasanli még az EBESZ állásfoglalása előtt bejelentette, hogy bíróságon támadja meg az előző napi elnökválasztás eredményét, mivel a szavazás során számos szabálytalanság történt.
Hasanli, aki a jelenlegi államfő legfőbb vetélytársaként, a voksok 5,54 százalékát kapta a hivatalos adatok szerint, azt hangoztatta, hogy a választási törvények megszegésének több példáját gyűjtötték össze. Szavai szerint előfordultak olyan esetek, amikor előre kitöltött szavazócédulák voltak a szavazóurnákban, másutt többször szavaztak emberek, illetve a rendőrség beavatkozott a választási folyamatba.