Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egy nagy nemzetközi játszma része lehet a Budapesten kiadatási letartóztatásban lévő Olekszandr Sepelev ügye. A tét nem kevesebb, mint hová áll Ukrajna, az utolsó posztszovjet állam, amely még nem döntötte el, hogy Brüsszel vagy Moszkva felé forduljon. A 22 éve hintapolitikát folytató ukrán vezetésnek most először kellene visszafordíthatatlan döntést hozni, de ez egyáltalán nem könnyű. Nincs egyszerű helyzetben a magyar diplomácia sem, hiszen nemcsak Ukrajnából, hanem néhány nyugat-európai államból is befolyásolni próbálják döntését: adjuk-e ki Sepelevet Kijevnek, vagy esetleg kapjon menekült státuszt.
„Moszkvában rámutatnak, hogy Ukrajna elfordulása az eurázsiai projektektől az EU irányába megfosztja az országot az energetikai terén levő lényeges kedvezményektől” – ez a nehézkes magyarsággal megfogalmazott, a rendszerváltás előtti híradásokat idéző mondat az Oroszország Hangja rádió magyar nyelvű honlapján olvasható. A fenyegetés egyértelmű: ha Ukrajna aláírja a társulási szerződést az EU-val, akkor – egyéb gazdasági lépések mellett – Ukrajna elbúcsúzhat az olcsóbb földgáztól.
Az orosz fenyegetőzés célja pedig nem más, mint eltéríteni Ukrajnát attól, hogy november 28-29-én Vilniusban aláírja a társulási szerződést az Európai Unióval. Oroszország ugyanis azt szeretné, ha Ukrajna az orosz-kazah-fehérorosz vámunióhoz, és az Eurázsiai Gazdasági Közösséghez csatlakozna. Miután Örményország szeptember elején bejelentette csatlakozását a vámunióhoz, a 46 milliós Ukrajna lett az utolsó potenciális tag, amely még vonakodik elkötelezni magát.
Pedig az ukrán parlament már 1993-ban kimondta, hogy céljuk az európai integráció, csak éppen a gyakorlatban ezért sokáig nem tettek szinte semmit. Deák András György, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) munkatársa szerint az ukrán politika eddig mindig igyekezett kerülni, hogy visszafordíthatatlan lépést tegyen egyik vagy másik irányba. A jelenlegi elnök, Viktor Janukovics és pártja elvileg oroszbarát politikát folytat, de a megválasztása után, 2010 nyarán az államfő ígéretet tett arra, hogy elfogadják a csatlakozáshoz szükséges jogszabályokat, és történtek is lépések ebbe az irányba.
22 év hintapolitika
A brit Economist című lap a múlt héten azt írta: a Janukovicshoz közel álló ukrán oligarchák is felismerték, hogy jobban járnak az EU-val, hiszen az nagyobb és gazdagabb piac, mint az orosz vezetésű vámunió, ráadásul az európai verseny segíthet nekik modernizálni a vállalkozásaikat, illetve a társulási megállapodás egy esetleges EU-tagság előfutára lehet. A csőd szélén táncoló Ukrajnán ugyanakkor igen komoly az orosz nyomás: a gázárak mellett Moszkva vámháborúval is fenyeget, és ennek nyomatékosítására már megtiltotta egyes ukrán termékek bevitelét.
Az orosz szövetség azért is vonzó lehet az ukránoknak – írja az Economist – mert Moszkva az EU-val szemben nem támaszt „bosszantó követelményeket”, mint például az emberi jogok és a jogállamiság elvének tiszteletben tartása, a korrupcióellenes fellépés vagy a demokrácia erősítése. Az EU-nak alapvetően három, politikai jellegű feltétele van – fejtette ki júliusban Dalia Grybauskaite, az Európai Tanács soros elnöki posztját betöltő Litvánia államfője – a „szelektív igazságszolgáltatás” megszüntetése, az igazságügyi rendszer reformja és a választási rendszer reformja.
A „szelektív igazságszolgáltatás” a politikai motivációval bebörtönzött ellenzéki vezetőkre, mindenekelőtt hétéves börtönbüntetését töltő Julija Timosenko korábbi miniszterelnökre vonatkozik. Az ő szabadon bocsátásáért, vagy legalábbis németországi gyógykezelésének engedélyezéséért nyíltan kiálltak az európai vezetők. Janukovics és a kijevi kormány a hintapolitika jegyében hajlik is a feltételek zömének teljesítésére, ígéretet tett a reformokra és elengedett bizonyos politikai foglyokat – például Jurij Lucsenko korábbi belügyminisztert –, de Timosenko ügyében hajthatatlannak tűnik.
Egy fogoly Budapesten
Erre utal, hogy Timosenko ellen újabb eljárások indultak, köztük emberölésre felbujtással is gyanúsítják. Az ukrán ellenzék szerint már folyik a legújabb eljárás előkészítése is: ez az amihez állítólag a hatóságoknak szükségük lenne a Magyarországon elfogott és őrizetben lévő Olekszandr Sepelev üzletember-politikus, Timosenko egykori párttársa kiadatására. Vlagyimir Arjev ellenzéki képviselő szerint ugyanis az ukrán kormánynak nincsenek más bizonyítékai arra, hogy Timosenko is felelős lett volna a Rodovid állami banknak nyújtott támogatások elsikkasztásáért.
| A "modellező" |
| Egy esetleges Timosenko elleni per mellett Olekszandr Sepelev két okból is érdekes lehet a jelenlegi ukrán vezetés számára. Egyrészt személyes okokból: az üzletember maga is úgy tartja, jelenlegi helyzetének gyökere, hogy donyecki származása ellenére is az ellenzékkel tartott, nem pedig a Kelet-Ukrajnában erős, oroszbarát Janukovics pártjával. A másik ok, hogy Sepelev egy különleges foglalkozást űzött: modellező volt, ami Ukrajnában nem egy hobbit takar, hanem a pénzügyi rendszer kiskapuit jól ismerő embert. A posztszovjet országban nem elegendő ugyanis, ha valakinek pénze van, annak feltűnés nélküli mozgatásához szükség van valakire, ki képes bonyolult szerződéses és céges hálózatokat létrehozni és működtetni. |
Az ukrán politikát ismerők szerint lehetséges, hogy Janukovics és kormánya az orosz nyomás hatására már nem akarja aláírni a társulási megállapodást, viszont ennek meghiúsulása miatt a felelősséget az EU-ra akarja hárítani. Erre jó módszer lehet, ha minden feltételt teljesítenek – szeptemberben a kommunisták kivételével minden párt megszavazta az ehhez szükséges törvényeket a parlamentben –, de Timosenko miatt az európaiak végül elállnak a megállapodástól. Deák András György szerint ennek az a veszélye, hogy miközben hosszú évekre lekerülne a napirendről Ukrajna európai integrációja, Moszkva sem biztos, hogy pusztán ennyivel beérné, így Kijev a két szék között a földre eshet.
Lehetséges ugyanakkor, hogy Brüsszelben presztízskérdést csinálnak az ukrán ügyből, főleg az után, hogy Örményország az oroszokat választotta. Az Economist múlt heti cikke szerint „egyes európaiak” amellett érvelnek, hogy nem szabad megkockáztatni Ukrajna elvesztését, ezért enyhíteni kellene a megállapodás feltételein, mindenekelőtt Timosenko elengedését kellene kivenni. A tekintélyes brit lap szerint ez hiba lenne. Ukrajna még ma is egy „korrupt oligarchia”, de az EU nyomásgyakorlása működik, már elindultak bizonyos reformok.
Bizonyosságra van szükség
Ebbe a játszmába keveredett bele a magyar kormány is, amelynek döntenie kell, hogy menedékjogot ad-e Olekszandr Sepelevnek, vagy kiadja őt az ukránoknak (a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szerdai közleménye szerint döntés még nem született). Ha menedéket ad, azzal közvetve az EU-integráció felé tereli Ukrajnát, de kockáztatja, hogy megromlik a viszonya a kijevi vezetéssel (Sepelevék magyar ügyvédje, Bősze Ferenc szerdán utalt rá, hogy a magyar kormány ígéretet kaphatott Kijevből a kárpátaljai magyarok helyzetének javítására, arra az esetre, ha kiadnánk az üzletembert). Ha kiadják, azzal közvetve elősegíthetik, hogy Ukrajna kimaradjon a társulásból, amivel viszont Brüsszelben és más európai fővárosokban szerezhetnek további rossz pontokat.
Ukrajna persze egyáltalán nincs könnyű helyzetben: az EU-társulás előnyei nem jelentkeznének azonnal – a megállapodást ratifikálnia kell mind a 28 tagállam parlamentjének is –, miközben az orosz szankciókat – mindenekelőtt a gázárak felemelését – azonnal megéreznék. Deák András György szerint az ukránok előtt két út van, vagy az oroszoktól kapnak pénzügyi segítséget és gázárkedvezményt, vagy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) egy újabb mentőcsomagot, az EU hozzájárulásával.
A MKI munkatársa szerint a 2015-ös elnökválasztásra is figyelő Janukovicsnak bizonyosságra lenne szüksége, hogy végleges döntést hozzon. Vilniusban ugyanis olyan, végleges döntést kellene hoznia, amelyet eddig ukrán vezetés soha nem hozott az ország függetlenségének elnyerése óta. Az Economist cikke eszerint Ukrajna jelenleg „a legértékesebb zsákmány”, ami még megmaradt Kelet-Európában, az időpont pedig legalább annyira fontos fordulópont lehet a régió számára, mint az 1990-es évek eleje volt, mikor az Európai Közösség tagjai eldöntötték, hogy beengedik a közép-európai államokat.
