Irán: szabotázs egy nukleáris intézményben?
Szabotázs kísérletének gyanújával őrizetbe vettek négy embert egy iráni nukleáris létesítményben - közölte Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram irányítója, akit vasárnap idézett a helyi sajtó.
Szálehi azt mondta: "nemrégiben számos ember szabotázs tevékenységére figyeltünk fel egy nukleáris központban. Azért, hogy még több információt szerezzünk, hagytuk, hogy folytassák üzelmeiket. A megfelelő pillanatban őrizetbe vettük őket, kihallgatásuk folyik".
Részletekkel nem szolgált arról, hogy melyik nukleáris központról van szó, de mint mondta: más esetekre is felfigyeltek.
Egy évvel ezelőtt, augusztusban a közép-iráni Fordóban lévő, urániumdúsításra használt nukleáris létesítmény elektromos távvezetékét rongálta meg robbanás. A Teherántól 100 kilométerre fekvő üzemet a föld alá, egy hegy gyomrába telepítették, hogy megvédjék egy esetleges katonai támadástól.
Két évvel ezelőtt, 2010-ben Stuxnet vírus támadott meg több ezer számítógépet, lebénítva az urándúsító üzemben a centrifugákat üzemeltető számítógépes rendszert. Irán a támadás végrehajtásával az Egyesült Államokat, illetve Izraelt gyanúsítja.
Szalehi azt mondta, hogy az iráni nukleáris programot még most is támadják számítógépes vírusok, de az ország megtette a megfelelő lépéseket védelmére. A Stuxnet vírus azonosítását követően megerősítették a rendszer védelmét, illetve egy külön egységet hoztak létre.
Irán rendszeresen számol be kémek őrizetbe vételéről, akik állítása szerint a nyugati, vagy az izraeli titkosszolgálatoknak dolgoznak. Két éve, 2011 májusában harminc embert letartóztattak azzal vádolva őket, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA) köthető, széles körű kém- és szabotőrhálózat tagjai.