A dokumentumokat nagy terjedelemben ismertetik ezekben a napokban a délszláv országok, köztük Szerbia tömegtájékoztató eszközei. Egyedül Boszniában 34 olyan létesítményt azonosítottak, amelyekben nőket tartottak fogva és erőszakoltak meg hosszabb időn keresztül. Az 1993. április 2-ai keltezésű CIA-irat szerint a nemi erőszak áldozatainak vallomásai arra utalnak, hogy a szerb vezetés legalább hallgatólagosan beleegyezett ezekbe a támadásokba. Belgrád tisztában volt azzal, hogy volt ilyen erőszak, de a szerb vezetők nem léptek fel ellene kellő erővel.

A CIA jelentése szerint a nemi erőszak és más támadások brutális természete azzal erősítette az etnikai tisztogatást, hogy a muszlimok nagy része ezek következtében inkább elmenekült, végül pedig inkább elhagyta az országot, és nem várt egy lehetséges békekötésre, hogy visszatérhessen az otthonába.

A feltételezések szerint a 34 létesítményt – kettő kivételével – szerbek irányították, de egy muszlim és egy horvát "tábort" is felfedeztek a hírszerzők. A jelentés szerint erőszakot leggyakrabban a szerbek vezette táborokból jelentettek, ahol nőket és férfiakat is tartottak fogva. Rendszeres szexuális bántalmazásra általában a kisebb táborokban került sor, ahol kevesebb mint száz nő volt. Voltak olyan táborok is, amelyek a szerb katonák számára "bordélyként" szolgáltak.

A bizonyítékok alapján a hírszerzők arra az álláspontra jutottak, hogy az erőszakot a férfiak általában csoportosan követték el hosszabb időn (heteken vagy hónapokon) keresztül. A leggyakrabban a 15-35 éves nőket választották ki.

A sajtó arról számolt be, hogy a teherbe esett nőket elkülönítették, hogy ne tudják elvetetni az erőszak során fogant gyereküket. Az áldozatok arról is beszámoltak, hogy időnként orvosi vizsgálatot végeztek rajtuk, hogy kiderüljön, szednek-e valamilyen fogamzásgátlót. Az erőszak során gyakran az áldozat családját, szomszédját, barátait arra kényszerítették, hogy nézzék végig a megbecstelenítést.

A boszniai szekularizált muszlim társadalom is kiközösösítette az erőszak áldozatait, ezért a család inkább eltitkolta ezt a tényt, nehogy a lány rangon alul menjen férjhez. A későbbi vizsgálatok során a horvát orvosok arról számoltak be, hogy a kirekesztéstől való félelem miatt azok a nők is letagadták, hogy megerőszakolták őket, akiken látszottak a bántalmazás fizikai nyomai. Az adott helyzetben azonban – áll a CIA jelentésében –, a muszlim nők elleni erőszak egyben a közösség elleni támadásként is értelmezhető volt.

Egyes jelentések szerint a férfi foglyokat is bántalmazták szexuálisan. Egy brckói táborban például a jelentések szerint a 20-30 éves horvát és muszlim férfiakat kényszerítették arra, hogy egymással közösüljenek.

A CIA azt állapította meg, hogy a nemi erőszak a távozásra kényszerítés egyik formája volt. A boszniai szerbek valószínűleg arra a következtetésre jutottak, hogy a nemi erőszak és a kényszerterhesség a hagyományos boszniai muszlim normák megsértése miatt elidegeníti majd a nőket családjuktól és a társadalomtól, így végül az etnikai tisztogatás egyik formájává válhat. A boszniai szerb vezetők folyamatosan tagadták ezt.

Radovan Karadzic boszniai szerb elnök mindennek kapcsán azt hangoztatta: "Nincs bizonyíték arra, hogy nőket erőszakoltak meg. Az erőszak nemcsak a háborúk idején jelenik meg, hanem akkor is, amikor minden normális. Katonai vezetőink nagyon érzékenyek az erkölcsi kérdésekben, mindegyik tábornokunk a régi kommunista iskolát követi. […] Az etnikai tisztogatás soha nem volt a politikánk része."

Slobodan Milosevic szerb elnök pedig azt mondta, hogy "egyes személyek mindkét oldalon követtek el hasonló dolgokat. A bizonyítékaink alapján nagyon kevés szerb tehető ezért felelőssé (…), erőszakot mindkét oldalon láttunk."