2013. október. 03. 10:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 03. 13:46 Világ

94 halott egy szicíliai hajótragédiában

Legalább 94 ember halt meg és rengetegen eltűntek a vízben, amikor kigyulladt egy menekülteket szállító hajó az olasz partoknál.

Kigyulladt és elsüllyedt egy menekülteket szállító hajó Szicília partjainál csütörtökön reggel - közölte az olasz média.

A hajó Lampedusa kikötője közelében süllyedt el, a vízbe több száz ember került, köztük harminc gyerek és három terhes asszony is. Eddig százötven embert mentett ki a vízből az olasz parti őrség, és 94 holttestet is kihalásztak, köztük volt egy állapotos nő, és egy fiú-, valamint egy lánygyermek. "Nem tudjuk hová tenni a halottakat" - mondta a mentés egyik résztvevője.

A hajón ötszázan utaztak, nem messze a partoktól felborult és lángra kapott, miután a fedélzeten jelzőtüzeket gyújtottak, hogy láthatók legyenek a kereskedelmi hajók számára és a hajón lévő fűtőolaj tüzet fogott. A parti őrséget két közeli halászhajó riasztotta.

Ugyancsak ma hajnalban egy 463 menekültet szállító hajó már kikötött Olaszországban.

Egy héten belül ez már a második tragédia, ami a menekülteket szállító hajót ért, szeptember 30-án tizenhárman vesztek a vízbe, augusztus 10-én pedig hat bevándorló fulladt vízbe.

Ferenc pápa a Vatikánban mondott beszédébe beleszőtte a hajókatasztrófát, "szégyennek" nevezte és felszólította a híveket, hogy imádkozzanak az áldozatokért, valamint a világ "összes menekültjéért". "Nem tudom említés nélkül hagyni e sokadik hajótörés nagyszámú áldozatát. (...) Csak eltökélt együttműködéssel kerülhetők el az ilyen tragédiák" - hangsúlyozta.

"Óriási tragédiának" minősítette a történteket Enrico Letta olasz kormányfő, s bejelentette, hogy helyettese és belügyminisztere, Angelino Alfano mihamarabb a helyszínre siet. A katasztrófa miatt most felfüggesztették az intenzív belpolitikai tevékenységet a szerdai bizalmi szavazás másnapján. 

Jelentősen megnőtt azoknak a menekülteknek a száma, akik vállalják a veszélyes hajóutat Lampedusába és Szicíliába, amióta fokozódik az erőszak Szíriában és Egyiptomban. A kis Lampedusa Afrikához közeli fekvése miatt - Tunézia partjai csak 130 kilométerre vannak - hosszú évek óta Európa kapuját jelenti a csónakon, hajón érkező menekültek számára. 

Az Európába vezető úton az elmúlt tíz évben 6200 ember vesztette életét a Fortress Europe nevű segélyszervezet becslései szerint. A legdrámaibb év 2011 volt, akkor 1800-an vesztek a tengerbe.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.