2013. október. 02. 05:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 02. 08:29 Világ

A magyarok jó barátját látogatja meg Kövér László

Az Országgyűlés elnöke Lengyelországba látogat; találkozik Lech Wałęsával is.

Hivatalos látogatásra Varsóba és Gdanskba utazik október 2-3-án Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A házelnök varsói látogatásán megbeszélést folytat Bogdan Borusewicz-csel, a lengyel szenátus elnökével, valamint Ewa Kopacz-csal, a szejm elnökével. 

Gdanskban Kövér László találkozik Lech Wałęsával, és a helyi magyar közösségekhez is ellátogat. 

Gdanski programja végén megkoszorúzza a hajógyári munkás áldozatok emlékművét – olvasható a közleményben.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.