2013. október. 01. 11:34 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 01. 11:56 Világ

22 év után újra népszámlálást tartanak Boszniában

Kedden megkezdődött az október 15-ig tartó népszámlálás Bosznia-Hercegovinában, ahol a legutóbb 1991-ben írták össze a lakosságot.

A 1991-es népszámláláskor 4,37 millióan éltek az országban, ahol 43,47 százalék volt a muszlimok, 31,21 százalék a szerbek, 17,38 százalék a horvátok, 5,54 százalék a jugoszlávok és 0,23 százalék a montenegróiak aránya. A délszláv háborúkban (1991-1995) a statisztikák szerint körülbelül százezren vesztették életüket, több százezren pedig elhagyták szülőföldjüket. 

A közelmúltban a legnagyobb vitát a boszniai, a bosnyák, illetve a muszlim megnevezések váltották ki. A különböző politikai erők a három kategória mellett vagy ellen kampányoltak, vagyis hogy ezek közül melyiket használják a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás meghatározásakor. A bosnyákok attól tartanak, hogy ha valaki nemzeti hovatartozását illetően boszniainak vagy muszlimnak vallja magát, azzal a bosnyák néphez tartozók számát csökkenti.

A katolikus egyház adatai szerint a három nemzetalkotó nép közül a horvátok vannak a legkevesebben, a délszláv háborúkat követően számuk jelentősen csökkent, az is előfordulhat, hogy az arányuk a teljes népességet tekintve már nem éri el a 10 százalékot.

A boszniai sajtó jelentéseiből úgy tűnik, hogy a számok miatt csak a szerb lakosság nem aggódik. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke a népszámlálás kapcsán csupán annyit mondott, reméli, hogy az összeírás tisztességesen zajlik majd. 

A bosnyák hivatalos szervek szerint amellett, hogy a népszámlálás már időszerű volt, azért is van rá szükség, mert az európai integráció szempontjából fontos támogatásokat a valós társadalmi-gazdasági állapotok szerint tudják majd kérvényezni. Emellett a boszniai vezetés is pontosabb képet kap a két entitásból, a boszniai Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból álló Bosznia-Hercegovináról.

A népszámlálásból származó adatok alapul szolgálnak az országos szintű döntések előkészítéséhez, ezen belül a területfejlesztéssel, a lakással, a családdal, a szociális helyzettel, a foglalkoztatottsággal és a munkanélküliséggel kapcsolatos szakvélemények kialakításához. 

A boszniai lakosoknak 70 kérdésre kell válaszolniuk. Az összeírást 19 ezer népszámlálóbiztos végzi. A 130 tonna papír felhasználásával készült népszámlálási anyagban a 7 millió kérdőív mellett segédanyagok is találhatók az országban élő 15 nemzeti kisebbség nyelvén. 

A tervek szerint a két éve készülő népszámlálás költségei 46 millió konvertibilis márkát, vagyis 7 milliárd forintot tesznek majd ki. A költségek körülbelül egyharmadát az Európai Unió biztosította. 

Az előzetes adatokat a népszámlálás végét követő 90 napon belül, azaz 2014 januárjában teszik közzé. A tévesen megadott adatokért járó büntetés 1000-től 10 000 konvertibilis márka, vagyis 150 ezertől másfél millió forint is lehet. 

Az Európai Bizottság korábban azt mondta, hogy figyelemmel kíséri majd a boszniai népszámlálást a lehetséges visszaélések megakadályozása érdekében. Emellett a számlálóbiztosokat 28 nemzetközi megfigyelő segíti, akik akár a háztartásokba is elkísérhetik őket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 18. 17:45

Úgy felforgatta a dubaji csoki a pisztáciapiacot, hogy a törököknek már a baklavára se telik

A trendi csoki egyik összetevője a pisztáciakrém, a TikTokról indult mánia pedig akkora keresletet korbácsolt neki, hogy az alapjául szolgáló magvak – amúgy épp csökkenőben lévő – ára meredeken nőni kezdett, nem kis részben a török piacon hirtelen megjelent spekulánsoknak köszönhetően. A pisztáciafarmerek örülnek, a török fogyasztók meg csak a fogukat szívják az új lendületet kapó élelmiszer-infláció miatt.