Nem találják Vladimir Meciart
Teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Vladimir Meciar háromszoros szlovák kormányfő, akinek tartózkodási helyéről többféle szóbeszéd is járja északi szomszédunknál – írta a Sme című lapot idéző bumm.sk magyar nyelvű híroldal.
Úgy tűnik, senki sem tudja, merre él, mit csinál jelenleg Vladimir Meciar korábbi szlovák kormányfő – közölte a bumm.sk a Sme cikke alapján. A lap szerint az egykori politikus Szlovákiában tartózkodik, de nem a két eddig ismert lakhelyén, a trencséntyeplici Elektrában, illetve Bércesen.
Meciar tartózkodási helyét nem árulják el a hozzá legközelebb állók sem. Egykori minisztere a HZDS néhány héttel ezelőtti tisztújító kongresszusán, amelyen Meciar már részt sem vett, gyógykezelést említett a gyűgyi gyógyfürdőben.
A legendás Elektra panzióba vezető úton már régóta nem látták a helybéliek, és a zászlók is le voltak eresztve, ami állítólag azt jelenti, hogy Szlovákia háromszoros miniszterelnöke nem tartózkodik otthon. Egyesek szerint alighanem Pozsonyban van. Egy helybéli asszony szerint viszont mindez hülyeség, a zászlókat pedig az erős szél miatt vonták le.
A helyeik között van, aki szerint Meciar ugyan otthon van, ám nem mozdul ki a házból, másvalaki azt mondta, kocsival közlekedik, és integetni is szokott neki. Egy harmadik helyi szerint a volt kormányfő könyvet ír. A Sme munkatársának egy férfi az Elektra teraszáról kiszólva tagadta, hogy otthon lenne a volt politikus. "Nem tudom, hol van" – állította.
A korábban a kormányfői széket három alkalommal is elfoglaló Meciar pártja a 2010-es választásokon már be sem jutott a parlamentbe, a volt miniszterelnököt később saját pártjának elnökségétől is megfosztották.