A legfrissebb jelentések szerint két mandátumon múlhat a CDU/CSU konzervatív pártszövetség abszolút többsége.
Az ARD közszolgálati televízió megbízásából az exit pollok és az első részeredmények alapján készült vizsgálat szerint a konzervatívoknak 302 mandátumuk lehet az 598 tagú Bundestagban. A ZDF vizsgálata szerint 304 helyet szerezhetnek az uniópártok.
Az első részeredmények szerint a CDU/CSU 42 százalék körüli eredménnyel nyerte meg a választást. Ugyanakkor rendkívül magas, 15 százalék körüli a parlamenti küszöbön elbukott pártokra adott szavazatok aránya, ami módosítja a Bundestagba bejutott pártok közötti erőviszonyokat.
Merkelnek köszönhető
A konzervatív uniópártok Angela Merkelnek köszönhetik magabiztos választási győzelmüket - értékelte a vasárnapi németországi voksolás kimenetelét a Forschungsgruppe Wahlen (FW).
A kutatóintézet szerint az eredményben döntő szerepet játszott a kancellár kiemelkedő tekintélye. 1990 óta - amikor Helmut Kohl állt a szövetségi kormány élén - egyetlen kancellárnak sem volt olyan kedvező imázsa a lakosság körében, mint most Merkelnek. A megkérdezettek 80 százaléka úgy vélte, hogy a kormányfő jó munkát végzett 2009 óta.
Az FW kimutatása szerint növekedett a pártok listavezetőinek a jelentősége. A megkérdezettek 34 százaléka úgy vélte, hogy számukra fontosabb, ki lesz a kancellár, mint az, hogy mely pártok fognak közösen kormányozni a választások után. 2009-ben még csak 28, 2005-ben pedig 19 százalék vélekedett így.
Az első becslések
Csak az Angela Merkel vezette konzervatívok győzelme a biztos a vasárnapi német választások után készült első eredménybecslések szerint. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség abszolút többséget szerezhet a Bundestagban, a törvényhozás alsóházában, de nagykoalícióra is léphet a szociáldemokratákkal (SPD), és elméletileg a Zöldekkel is alakíthat kormányt.
A 20 óra körül készült becslések szerint a CDU/CSU a szavazatok 42,4-42,5 százalékát szerezte meg. Az ARD közszolgálati televízió megbízásából készült mandátumbecslés szerint a konzervatívoknak 302 képviselőjük lehet az 598 tagú Bundestagban. A ZDF vizsgálata szerint a Bundestag 606 tagú lehet, és az uniópártok 304 helyet szerezhetnek.
A konzervatív uniópártok a II. világháború óta egyszer, 1957-ben szereztek abszolút többséget. Legutóbb 19 éve, 1994-ben értek el 40 százalék feletti eredményt. "Szuper eredményt értünk el" - mondta Angela Merkel a CDU berlini székházában. Hozzátette: a konzervatívok felelősségteljesen járnak el, és csak a hivatalos előzetes végeredmény megjelenése után döntenek a következő lépésekről.
A CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a liberális FDP nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, 4,5-4,6 százalékos eredménnyel végzett a becslések szerint, így 64 év után kiesik a Bundestagból. "Ezek a legkeserűbb és legtragikusabb órák a német Szabad Demokrata Párt történetében" - mondta Philipp Rösler pártelnök. Hozzátette: vállalja a felelősséget a súlyos választási vereségért.
Az FDP 2009-ben még történelmi csúcsot jelentő 14,6 százalékot szerzett.
Az SPD 25,4-25,7 százalék közötti eredményt ért el, kismértékben javított a 2009-es 23 százalékhoz képest, ami a legrosszabb választási eredmény volt a 150 éves párt történetében. Peer Steinbrück, az ellenzéki párt kancellárjelöltje hangsúlyozta: a szociáldemokraták semmiféle koalíciós spekulációra nem hajlandóak. A kormányzáshoz szükséges többségről Angela Merkelnek kell gondoskodnia - tette hozzá Steinbrück.
A Baloldal a szavazatok 8,3-8,5 százalékát szerezte meg az első becslések szerint, gyengült a 2009-es 11,9 százalék után. Ugyanakkor a Baloldal vasárnap a harmadik legnagyobb német politikai párttá lépett elő - emelte ki Gregor Gysi parlamenti frakcióvezető.
A Zöldek is gyengültek, 8,1-8,2 százalékot szereztek a 2009-es 10,7 százalék után. A környezetvédők egyik céljukat sem érték el, nem sikerült a szociáldemokratákkal együtt leváltani a Merkel-kormányt, és a párt támogatottságát sem sikerült növelni - ismerte el Jürgen Trittin, az ökopárt kampányát vezető duó egyik tagja.
A parlamenten kívüli pártok közül a bejutásra leginkább esélyesnek tartott Alternatíva Németországnak (AfD) 4,9 százalékot ért el, kevéssel az 5 százalékos küszöb alatt végzett a becslések szerint.
A választási részvételi arány 73 százalékos volt, növekedett a legutóbbi, 2009-es választáson regisztrált történelmi mélyponthoz, a 70,8 százalékhoz képest.
A hivatalos előzetes végeredmény várhatóan hétfő hajnalban jelenik meg.