2013. szeptember. 21. 13:58 Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 21. 13:57 Világ

Az RMDSZ csakazértis aláírásgyűjtésbe kezdene

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésének brüsszeli elutasítása ellenére is belevágna a kezdeményezést támogató egymillió európai aláírás összegyűjtésébe.

Borbély László, a szövetség politikai alelnöke az MTI-nek szombaton elmondta, felvetette az RMDSZ-ben az aláírásgyűjtés feltétlen elindítását, de erről várhatóan csak jövő csütörtökön, a szövetség Állandó Tanácsának ülésén születik döntés.

Borbély László úgy vélte, "nem lenne szabad kihűlni hagyni" azt a szolidaritást, amely az Európai Bizottság által visszautasított javaslatcsomag kidolgozásakor kialakult az európai kisebbségek körében.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.