2013. szeptember. 12. 10:23 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 12. 14:15 Világ

Szíria: íme Moszkva négyszakaszos javaslata

Moszkva négyszakaszos tervet javasol a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzésének megvalósítására – közölte értesülését csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.

Az orosz kezdeményezést még kedden, Szergej Lavrov külügyminiszter Moszkvában tett bejelentését követő napon átadták az Egyesült Államoknak – tudta meg a tekintélyes politikai-gazdasági újság. Erre reagálva javasolta Washington a Kremlnek, hogy John Kerry, az amerikai diplomácia vezetője csütörtökön Genfben találkozzon Szergej Lavrovval. 

A Kommerszant név nélkül nyilatkozó moszkvai külügyi forrásból úgy értesült, hogy az orosz terv szerint Bassár el-Aszad vezette szíriai kormányzatnak elsőként a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW) kellene csatlakoznia. A második szakaszban Damaszkusz arról nyilatkozna, hol tárolja és gyártja a vegyi fegyvereket. Ezután be kellene engednie az OPCW ellenőreit az adott  helyszínekre, a negyedik szakaszban pedig az ellenőrökkel együtt eldöntenék, hol és kik semmisítik meg a szóban forgó tömegpusztító fegyvereket. 

Az orosz lap szerint ezzel a négy szakaszra lebontott tervvel kedden egyetértett Valíd Moallem a Moszkvában tartózkodó szíriai külügyminiszter.

Az orosz külügyi forrás szerint azt még nem döntötték el, ki foglalkozna a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésével, de nem zárta ki, hogy ezt Oroszország és az Egyesült Államok együtt tehetné meg a felújított Nunn-Lugar program keretén belül. Pénzügyi akadálya nem lesz a munkálatoknak – tette hozzá az iézett forrás.  

Sam Nunn és Richard Lugar amerikai szenátorok javaslatára 1992-ben indult az úgynevezett Együttműködő Fenyegetéscsökkentés program, amelynek keretében az Egyesült Államok több milliárd dollár értékű felszerelést és műszaki eljárást bocsátott Oroszország és szomszédjai rendelkezésére a Szovjetunió után maradt nukleáris örökség kezelésére. 20 év alatt több mint 7600 nukleáris robbanófejet semlegesítettek a FÁK térségében. 

A Kommerszant utalt arra is, hogy a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzése alá helyezéséről szóló orosz terv csak akkor valósulhat meg, ha abba Washington beleegyezik. Ezt követően Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak a tervet támogató nyilatkozatára van szükség, majd az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülne az a határozattervezet, amely alapján a Kreml elképzelését kivitelezhetik. Ennek a határozatnak azonban Moszkva szerint sem ultimátumokat, sem erőszakos beavatkozással való fenyegetést nem szabad tartalmaznia.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.