2013. szeptember. 06. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 06. 17:17 Világ

Putyin: Oroszország Szíria mellé áll

Oroszország segíteni fog Szíriának, ha azt külső agresszió éri – közölte Vlagyimir Putyin a G20-as csoport szentpétervári csúcstalálkozóját záró pénteki tájékoztatón.

"Hogy segíteni fogunk-e Szíriának? Igen, fogunk. Már így is segítünk. Fegyvereket szállítunk, együttműködünk gazdasági területen, és remélem, hogy az együttműködésünk bővülni fog a humanitárius szférában, beleértve a humanitárius segítség eljuttatását, támogatva azokat az embereket, a lakosságot, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek ebben az országban" – mondta az orosz államfő kérdésre válaszolva.

Barack Obama amerikai elnök viszont azt mondta, a szíriai vegyifegyver-támadást nem lehet válasz nélkül hagyni, ugyanakkor az ország válságára hosszab távon politikai megoldást kell találni, és ez utóbbian egyetért az Egyesült Államok és Oroszország. Obama elmondta, Putyinnal a G20 margóján folytatott megbeszélése "őszinte" volt, és nagyrészt Szíriáról szólt.

"Nem várom, hogy (Putyin) egyetértsen velünk a vegyi fegyverek bevetésével kapcsolatban" mondta Obama, de leszögezte, abban azonos a két ország álláspontja, hogy a konfliktusban részt vevő mindkét felet politikai megoldásra kell sürgetni.

Az amerikai elnök elismerte, hogy az esetleges korlátozott katonai csapás nem oldaná meg a szíriai konfliktust magát. Közölte, hogy kedden beszédet intéz a nemzethez a Szíria ellen intézendő katonai csapás ügyében.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.