2013. szeptember. 06. 07:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 06. 07:34 Világ

Leülne Iránnal az USA, hogy az atomprogramukról beszélgessenek

Az Egyesült Államok ismét tárgyalásokra szólította fel Iránt az ország vitatott atomprogramjáról.

Az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint csütörtök este nyilatkozatban hangsúlyozta: az amerikai kormány reméli, hogy Irán kész lényegi tárgyalásokra, valamint együttműködésre a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) az "atomvita" diplomáciai rendezése érdekében.

Teherán "készséges partnerre" talál az Egyesült Államokban, ha eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek - hangoztatta a minisztérium szóvivője. Csütörtöki teheráni értesülés szerint Iránban ezentúl a külügyminisztérium vezeti a nemzetközi közösséggel folytatott tárgyalásokat.

Az új államfő, Haszan Róháni elnök Mohamad Dzsavad Zarif külügyminisztert bízta meg azzal a feladattal, hogy vegye át a nukleáris tárgyalóküldöttség irányítását Szaíd Dzsalílitól, a teheráni nemzetbiztonsági tanács titkárától. 

Róháni ettől azt várja, hogy a hatokkal (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) folytatott tanácskozás végre elmozdul a holtpontról, és az vita lezárásával megszűnnek az Iránt sújtó gazdasági szankciók.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.