2013. szeptember. 05. 14:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 05. 14:02 Világ

Ferenc pápa levelet írt Putyinnak és a G20-as vezetőknek

A szíriai konfliktus békés megoldását sürgette Ferenc pápa a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett levelében, amely egyben a G20-as csoport csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójának résztvevőihez is szól.

A pápa arra kérte a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport vezetőit, hogy ne maradjanak tétlenek a szíriai válságban. A szíriai nép már túl régóta éli meg e tragédiát, amely újabb szenvedéseket hozhat a békére vágyó térség számára - fogalmazott a katolikus egyházfő a Vatikán honlapján közölt levelében. 

Az egyházfő a világ kormányainak "erkölcsi kötelességét" hangsúlyozva a fegyveres beavatkozás helyett a tárgyalásos megoldást szorgalmazta. 

Federico Lombardi szentszéki szóvivő ezzel egy időben alaptalannak nevezte azt a hírt, amely szerint Ferenc pápa telefonon beszélt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.