2013. szeptember. 02. 07:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 02. 09:32 Világ

Vatikáni kémekről és viperákról beszélt a távozó szentszéki államtitkár

Mérleget vont a Vatikánban végzett munkájáról Tarcisio Bertone bíboros, távozó szentszéki államtitkár. Távozása bejelentésének másnapján, vasárnap úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy "kémek és viperák között" végezte munkáját.

Pozitívnak nevezte a szentszéki államtitkárság élén eltöltött hét év mérlegét Bertone. A bíboros vasárnap a szicíliai Siracusában tartott vallási ünnepen beszélt az olasz újságírókkal, alig huszonnégy órával azután, hogy a Vatikán bejelentette: október közepétől Pietro Parolin eddigi venezuelai nuncius veszi át a szentszéki államtitkárság vezetését.

Bertone azt mondta, 2006-os szentszéki államtitkári kinevezése óta "természetesen számos probléma akadt, főleg az utóbbi két évben, amikor támadások áradatába kerültem, kémek és viperák hálójába, de ennek sem szabadna elhomályosítani munkám pozitív mérlegét". A távozó államtitkár hozzátette, sok mindent másképpen csinálna, de mindig az egyházat igyekezett szolgálni.

Az olasz hírügynökségek az új államtitkárt, Parolint is idézték, aki az Ultima Noticias venezuelai újságnak nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa megválasztásával "azonnali hangulatváltás" volt érezhető az egyházban. "Korábban pesszimizmus uralkodott, jogtalanul, mivel XVI. Benedek pápa is mindent megtett az egyház megreformálása érdekében" – fogalmazott Parolin.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa február 28-ai lemondása óta vasárnap először mutatott be nyilvános szentmisét. A vatikáni kormányzóság kápolnájában tartott szertartáson a minden nyár végén Rómába érkező tanítványai vettek részt. A Vatikáni Rádió jelentése szerint a volt egyházfő homíliájában kijelentette: "a nagyon szépnek tűnő hely is nagyon csúnyának bizonyulhat".

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.