2013. augusztus. 27. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 27. 14:56 Világ

Elhalasztották az ENSZ-ellenőrök vizsgálatát Szíriában

A felkelők között viták vannak a biztonsági intézkedéseket illetően - állítólag ezért halasztották holnapra a vegyifegyver-szakértők második vizsgálatát.

Az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek keddre tervezett második vizsgálatát szerdára halasztották - jelentette be Valíd Moallem szíriai külügyminiszter, aki a lépést azzal indokolta, hogy a felkelők között viták vannak a biztonsági intézkedéseket illetően.

A vizsgálat második fordulójának elhalasztását a szíriai kormányzat azzal indokolta, hogy a felkelők között viták vannak a biztonsági intézkedéseket illetően. Az ENSZ egyébként megerősítette, hogy valóban egy nappal elhalasztják a következő helyszíni ellenőrzést. Ban Ki Mun, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára egyébként keddi közleményében arra szólította fel a feleket, hogy garantáljanak biztonságos áthaladást és hozzáférést az ellenőrök számára, akikre hétfőn orvlövészek lőttek.

Moallem szerint John Kerry amerikai külügyminiszter hazudott és semmibe vette az ENSZ ellenőreinek folyamatban lévő vizsgálatát, amikor hétfőn azt állította, hogy "tagadhatatlan" bizonyítékai vannak a vegyi fegyverek múlt hét szerdai szíriai bevetésének.

A szíriai diplomácia vezetője visszautasította a Kerry által hétfőn megfogalmazott vádakat, amelyek szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya akadályozza az ENSZ ellenőreinek vizsgálódását, valamint felszólította a szíriai rezsimet vegyi fegyverek használatával megvádoló embereket, hogy mutassák be bizonyítékaikat.

A szíriai fővárosban, Damaszkuszban tartott sajtótájékoztatón elhangzott: "Szíria minden lehetséges külföldi fegyveres csapás ellenére folytatni fogja katonai akcióját a terroristák ellen", és az is, hogy "bármilyen jövőbeli külföldi támadás Izraelt és az al-Kaida terrorszervezethez kötődő an-Nuszra Front szélsőséges lázadócsoportot erősítené".

Ha a beavatkozás célja a szíriai kormány katonai győzelmeinek megtörése, akkor nem fognak sikerrel járni, ugyanis Szíria "minden lehetséges eszközt" bevet, hogy megvédje magát egy amerikai katonai csapás esetén - jelentette ki Valíd Moallem, majd hozzátette, Szíria előtt két út előtt áll: vagy feladják, vagy felveszik a harcot, és ők az utóbbit választják.

A szíriai diplomácia vezetője azt nem fejtette ki, pontosan mit is értett "minden lehetséges eszköz" alatt, viszont biztosította a világot afelől, hogy országa nem áll egyedül a nemzetközi porondon.

"Megnyugtathatom önöket, hogy Oroszország annak ellenére sem hagyta magára Szíriát, hogy a nyugati hatalmak már a katonai csapás lehetőségét fontolgatják" - jelentette ki Moallem, majd megköszönte Moszkvának a támogatást.

John Kerry a legutóbbi vegyi támadás eltussolásának kísérletével és a bizonyítékok módszeres megsemmisítésével vádolta meg hétfőn Damaszkuszt, amely - miközben öt napon át feltartóztatta az ENSZ ellenőreit - folyamatosan ágyúzta az incidens helyszínét. Az amerikai külügyminiszter szerint a szíriai rezsim túl későn adta meg a munkához való engedélyt a világszervezet szakérőinek. Kerry szerint az ellenőrök elleni támadás tovább rontott a szíriai rendszer szavahihetőségén.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.