NYT: az ENSZ engedélye nélkül is megtámadhatná Amerika Szíriát
Az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy szükség esetén akár az ENSZ felhatalmazása nélkül, a NATO támogatásával adhatna választ a vegyi fegyverek szíriai bevetésére, mégpedig a Koszovóban 1999-ben végrehajtott légicsapások mintájára – írta a The New York Times.
A lap emlékeztet, hogy tizennégy évvel ezelőtt nem volt lehetőség megszerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyását, mivel Oroszország vétójogával élve védelmezte az akkori szerb rendszert. Ezért Washington akkor a NATO támogatásával kezdte meg a légicsapásokat, amelyek hetvennyolc napig tartottak. Legfőbb érve az volt, hogy véget kellett vetni egy humanitárius katasztrófának.
Moszkva nyilvánvalóan most is vétót emelne egy Szíria elleni katonai fellépés ellen – állapítja meg az újság, amely szerint Obama elnök ezúttal is csak a NATO-ra támaszkodva szánhatná el magát bármilyen katonai lépésre Szíriában. Ehhez azonban széles körű nemzetközi koalícióra és megfelelő jogi indoklásra lenne szükség.
A The New York Times egy magas rangú kormányzati tisztségviselőre hivatkozva tudni véli, hogy a Fehér Házban még csak fontolgatják a koszovói "precedens" esetleges mostani megismétlését.
Mérlegelik azt is, hogy milyen destabilizáló hatása lenne egy esetleges amerikai katonai válaszlépésnek a Szíriával szomszédos országokra, így Libanonra, illetve mennyire súlyosbítaná a helyzetet a várható menekültáradat Jordániában, Törökországban és Egyiptomban. Az Obama-kormány ugyanakkor meg akarja várni, hogy milyen bizonyítékokkal szolgálnak a vegyi fegyver használatával kapcsolatban majd a helyszínen vizsgálódó ENSZ-ellenőrök.
"Túlzás lenne azt állítani, hogy egy (katonai) akcióhoz keresünk jogi indokot, hiszen az elnök még semmiféle döntést nem hozott" – mondta a lapnak a meg nem nevezett tisztségviselő.