A pénteki összecsapásokban életét vesztette Mohammed Badei fia - közölte a Muzulmán Testvériség. Szombat délutánra ürítették ki azt a mecsetben, ahol péntek óta többszáz iszlamista volt.
A miniszterelnök a Muzulmán Testvériség betiltását javasolja - jelentette be szóvivője. Serif Sauki közlése szerint Hádzim el-Beblávi miniszterelnök a nem kormányzati szervezetek működésének engedélyezéséért felelős szociálisügyi miniszternek tett javaslatot az iszlamista szervezet jogi úton történő feloszlatására. "A kérdés tanulmányozás alatt van" - tette hozzá a szóvivő.
Pénteken is összecsaptak
A Muzulmán Testvériség nyilatkozata szerint vezetőjük, Mohammed Badei fiát is megölték pénteken az összecsapásokban - jelentette az AP hírügynökség. A 38 éves férfi a Ramszesz téren volt az iszlamista tüntetők között, amikor golyó találta el, és később belehalt sérüléseibe.
A Murszit támogató Muzulmán Testvériség iszlamista hívei egy mecsetben alakítottak ki maguknak halottas házat, amelyet a biztonsági erők körül vettek, és hermetikusan lezártak. Hírügynökségi jelentések szerint a mecsetet körülzáró rendőrök, valamint a Muzulmán Testvériség tagjai kölcsönösen lőtték egymást. A BBC tudósítása szerint a bent rekedteknek nem volt ivóvízük sem, az első jelentések szerint szombat reggelre órákon át tartó alkudozások árán elhagyták az épületet.
Később azonban kiderült, még több százan vannak az Al-Fath mecsetben, amely a főváros Ramszesz nevű kerületében található. Az Al-Dzsazíra televízió egyiptomi részlegének internetes oldalára feltett képek tanúsága szerint a katonák a reggeli órákban az épület belsejében tárgyaltak a tüntetőkkel, hogy rábeszéljék őket a távozásra, de a jelek szerint csak egy részüket tudták meggyőzni. A dpa értesülése szerint félnek a mecset előtt összegyűlt környékbeli dühös civilek haragjától. A környék lakosait felpaprikázta, hogy a pénteki Ramszesz téri tüntetésen az iszlamisták táborából lövéseket adtak le.
A hatóságok végül szombat délutánra kiürítetteék a mecsetet.
A pénteken meghirdetett Harag napján az Egyiptomi miniszterelnök jelentése szerint 173-an haltak meg, és több százan megsebesültek. A Muszlim Testvériség a Harag napja után meghirdette a Harag hetét.