2013. augusztus. 16. 12:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 16. 12:15 Világ

Félrefordították a választási indulást fontolgató Klicskót

Félreértelmezték Vitalij Klicsko ökölvívónak, az UDAR (Ütés) párt vezetőjének szavait, amikor a héten az ukrán tömegtájékoztatási eszközök azt adták hírül, hogy Klicsko jelöltként indul a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson - közölte pénteken az Ukrajina televíziónak adott interjújában a Boksz Világtanács (WBC) egy név nélkül nyilatkozó munkatársa.

Klicsko José Sulaimánnnal, a WBC elnökével folytatott megbeszélésén valójában azt mondta, hogy fontolgatja az elnökválasztáson való részvételét, de még nem hozott döntést - mondta a forrás. "Az követte el a hibát, aki az angol nyelvű hírt írta" - jelentette ki a WBC munkatársa. 

Klicsko elnökjelöltségének híre nemtetszést váltott ki ellenzéki szövetségeseinek körében. Andrij Mohnik, a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt alelnöke elhamarkodottnak nevezte a bejelentést. 

Májusban a három parlamenti ellenzéki erő vezetői, Vitalij Klicsko, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko mögött álló Haza frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a Szvoboda elnöke abban állapodott meg, hogy amennyiben továbbra is kétfordulós lesz az elnökválasztás, a második fordulóba bejutó ellenzéki jelölt mögé állnak. A közvélemény-kutatások szerint a három ellenzéki vezető közül Klicsko a legnépszerűbb az ukrán választók körében.

 

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.