Világ MTI 2013. augusztus. 15. 19:35

Robbanás rázta meg a Hezbollah fellegvárát

Nagy erejű robbanás rázta meg csütörtökön Bejrút egyik déli külvárosát, a libanoni síita Hezbollah mozgalom egyik fellegvárát, a detonációnak a helyi sajtó értesülései szerint legalább húsz halálos áldozata volt.

A libanoni al-Majadín tv-csatorna értesülése szerint autóba rejtett pokolgép robbant. Szemtanúk szerint a detonáció után legalább tíz holttest hevert az úttesten, a környéken komoly károk keletkeztek.

Egészségügyi dolgozók szerint a sebesültek száma eléri a 120-at, sok ember a környékbeli házakban rekedt a tűz és a falomlások miatt. A televízió lángokban álló épületeket és autókat is mutatott a helyszínről. A Hezbollah lezárta a robbanás helyszínéhez vezető utcákat. 

MTI/AP/Huszein Malla

A merényletet egy videoüzenetben egy eddig ismeretlen iszlamista szervezet, az Áisa Brigádjai vállalta magára, megerősítve, hogy a célpont a Hezbollah volt. Áisa Mohamed próféta harmadik, és egyben a legkedvesebb felesége volt.

MTI/AP/Huszein Malla

Ugyanebben a síita városnegyedben július elején is történt egy nagy erejű robbantás, amelynek mintegy ötven sebesültje volt. Azt szintén egy eddig gyakorlatilag ismeretlen szervezet, a 313-as Brigád vállalta, amely a Hezbollah szíriai szerepvállalására hivatkozott.

A síita Hezbollahot a szíriai fegyveres ellenzék is "fekete báránynak" tekinti Bassár el-Aszad szír elnök rezsimjének támogatása miatt. A csütörtöki hírügynökségi kommentárok is azt valószínűsítik, hogy a robbantások okai felekezetközi villongások voltak.

 

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.