Nem csillapodnak a kedélyek Egyiptomban
Mozgósította híveit a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi mellett kiálló iszlamista Muzulmán Testvériség, miután ismertté vált, hogy a hatóságok a Murszi-támogatók kairói tiltakozó táborainak felszámolására készülnek.
Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség hétfő hajnali jelentése szerint a szervezet felszólította aktivistáit, illetve a hatalmától megfosztott elnök támogatóit, hogy az ország különböző részeiből utazzanak Kairóba. A Muzulmán Testvériség arra készül, hogy hétfőtől újabb tiltakozó akciókat szervez – a többi között az egyiptomi főváros központjában lévő Tahrír téren – a hadsereg ellen.
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió arról számolt be, hogy a biztonsági erők – egyelőre legalábbis – nem kívánnak erőszakot alkalmazni Murszi hívei, illetve táboraik ellen. Ezért a televízió szerint első lépésben azt határozták el, hogy a tiltakozó táborokat blokád alá helyezik. Egy másik arab forrás közlése szerint a tiltakozásoknak vérontás nélkül akarnak véget vetni, a terv megvalósítása viszont akár három hónapig is eltarthat.
Az iszlamisták azt követelik, hogy helyezzék vissza hivatalába a július 3-án megbuktatott Mohamed Murszit. Azt hangoztatják, hogy mindaddig folytatják tiltakozó akcióikat, amíg ez nem történik meg. Az egyiptomi hatóságok ugyanakkor azt remélik, hogy a tiltakozók elszántsága hamarosan alábbhagy.