2013. július. 31. 10:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 31. 10:51 Világ

Tömeges kadmiummérgezés egy kínai vegyi üzemnél

Legalább huszonhatan haltak meg kadmiummérgezésben az elmúlt négy évben egy közép-kínai, Hunan tartománybeli településen – jelentette a helyi média szerdán. Egy elhagyott, használaton kívüli suangcsiaói üzem környékén a földminták a megengedett mérték háromszázszorosát tartalmazták ebből a nehézfémből. A közelben élő háromezer ember vizsgálata után csaknem ötszáznak a szervezetében találtak számottevő mennyiségű kadmiumot.

A 26 áldozatból nyolcan voltak hatvan év alattiak, és húsz ember esetében volt a halál végső oka rák. A faluban született gyerekek közül többen fogyatékkal, rendellenességekkel jöttek a világra.

A helyzetért felelősnek tartott vegyi üzem 2009-ig működött, de területén, a földben jelentős mennyiségű, jellegzetes bűzt árasztó ipari hulladék maradt gazdátlanul.

A kadmiumot minden nemzetközi szervezet rákkeltő anyagnak minősíti. Káros a vesére, a májra, a csontokra, megzavarja a szervezet működését, szív- és érrendszeri betegségek forrása. Mivel nem ürül ki, krónikusan toxikussá válik. Kínában korábban többször jelentek meg híradások kadmiummal szennyezett folyóról, gyermekékszerek anyagában felfedezett kadmiumról és legutóbb kadmiumot tartalmazó rizsről.

A közelmúltban fejeztek be egy országos talajminőségi vizsgálatot, de az illetékesek közölték, hogy annak eredményeit egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Becslések szerint Kína termőföldjének 40-70 százaléka nehézfémekkel szennyezett, és a kibocsátott káros anyagok, így például az ólom, az arzén és a kadmium a földből az élelmiszerekbe is bekerül.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.