2013. július. 25. 16:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 25. 16:04 Világ

Segítséget kér a nyolcmilliárd eurós árvízkár miatt Németország

Németország az Európai Unió Szolidaritási Alapjának segítségét kéri a júniusi árvízkárok felszámolásához.

A pénzügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint az Elba és a Duna júniusi áradása miatt keletkezett károk és az árvízvédelmi munkálatok költségei 8 milliárd eurós terhet jelentenek az országnak.

Az alapra vonatkozó közösségi szabályok alapján Németország akkor kaphat segítséget az alapból, ha valamely természeti csapás 3,67 milliárd eurót meghaladó nemzetgazdasági kárt okoz. A tárca számításai szerint Németország legfeljebb 363 millió euróhoz juthat a huszonnyolcak közös pénzalapjából.

Az Elba több mint 700 kilométeres németországi szakasza és a Duna bajorországi szakasza mentén június első felében települések százait öntötte el az ár. A legnagyobb károkat - összesen 2,7 milliárd euró értékben - Szász-Anhalt tartományból jelentették, ahol a Balatonnál majdnem kétszer nagyobb terület, több mint ezer négyzetkilométer került víz alá.

Az alapot a Duna és az Elba 2002-es áradása után hozták létre. Az évszázad árvizeként számon tartott katasztrófa Németország mellett Csehországban, Ausztriában, Szlovákiában és Magyarországon is okozott károkat. Németország eddig kétszer - a 2002-es árvíz és a Kyrill hurrikán 2007. januári pusztítása után - kapott támogatást az Európai Unió Szolidaritási Alapjából, összesen 610,9 millió euró értékben.

Hirdetés