2013. július. 12. 08:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 12. 10:57 Világ

Börtönlázadás Indonéziában: 55 szökevényt elkaptak, öten meghaltak

Még nem ért véget az indonéziai Medánban csütörtökön kezdődött börtönlázadás. Az összecsapásokban eddig öten haltak meg, 55 megszökött rabot elfogtak, de százat még keresnek – mondta egy rendőrségi szóvivő. Napközben egy magas rangú állami tisztségviselő tárgyal majd a foglyok képviselőivel.

Az ország nyugati felében található Medán város fegyintézetében csütörtök este tört ki a lázadás. Körülbelül 150 rab megszökött, a börtön területén rekedt lázadók pedig több alkalmazottat túszul ejtettek, fegyvereiket elkobozták, irodákat gyújtottak fel. A tüzeket már az éjszaka eloltották.

Az incidensben egyelőre tisztázatlan körülmények között meghalt három rab és két börtönalkalmazott. A még szökésben lévő 95-100 rab között hat olyan van, akit terrorcselekményért ítéltek el. Az elfogott 55 rab közül pedig hármat börtönöztek be korábban terrorizmusért – mondta Észak-Szumátra tartomány rendőrségének szóvivője.

Hozzátette, hogy a hatóságok egyelőre nem tudták ellenőrzésük alá vonni a börtönt, pedig körülbelül ezer rendőr és katona veszi körül az épületegyüttest.

Már megkezdődtek a tárgyalások a rabok és a hatóságok között. A rabok rendőrt nem engedtek be a börtönbe, de húsz katonát igen, és megállapodtak abban, hogy az igazságügyi és emberi jogi minisztérium egy magas rangú tisztségviselője még pénteken tárgyal a rabok hét képviselőjével.

A börtönlázadást áramkimaradás váltotta ki, ami a vízellátást szabályozó szivattyúkat is működésképtelenné tette, így az intézetben csütörtök reggel óta vezetékes víz sincs.

A 400 fogoly fogva tartására alkalmas börtönben 2400 ember volt összezsúfolva.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.