2013. július. 10. 06:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 10. 10:13 Világ

Megvárták, míg megjön a diplomata, hogy utána kitoloncolják

Az amerikai külügyminisztérium vízumot adott egy szíriai diplomatának, akit Washingtonba érkezésekor kitoloncoltatott – közölte kedden a The Daily Beast internetes magazin.

A magazin úgy értesült, hogy Ali Daghman szíriai diplomata már hetekkel ezelőtt megkapta a beutazási engedélyt, amit csak azután vontak vissza, hogy az őt az amerikai fővárosban szállító repülőgép már a levegőbe emelkedett. Daghman kedden kitoloncolásra várt a washingtoni Dulles reptéren. 

Az amerikai külügyminisztérium egy névtelenül nyilatkozó illetékese a vízum megvonását azzal indokolta, hogy a szíriai rezsim nem hagyott fel saját népnek gyilkolásával, és hozzátette, hogy emiatt a washingtoni szíriai nagykövetség még megmaradt diplomatáinak mozgását is korlátozni kívánják.

Republikánus képviselők és szíriai ellenzék részéről heves bírálatok érték az amerikai diplomáciai tárcát a vízum megadása miatt, mert az a megítélésük szerint rossz üzenetet hordozott az Aszad-rezsim számára. A The Daily Beast értesülése szerint további két szíriai diplomata várakozik még amerikai vízumra, de az ő ügyükben még nem született döntés Washingtonban.

Az amerikai fővárosban működő szíriai képviseletet névleg még mindig az az Imad Musztafa nagykövet irányítja, aki 2012 elején titokban Pekingbe szökött, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított a követség ellen. Az Egyesült Államokban élő szíriaiak szerint ugyanis a misszió munkatársai kémkedtek utánuk, és az ő általuk megadott értesülések alapján a szíriai hatóságok zaklatták az anyaországban élő rokonaikat.

A magazin szerint a washingtoni szíriai követségen mindössze négy diplomata maradt, akikről nem tudni, hogy melyik oldalon állnak. Az amerikai kormány részéről az elmúlt két év folyamán már többen és többször is távozásra szólították fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.