2013. július. 06. 18:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 06. 18:20 Világ

Könnygázzal és vízágyúval oszlattak Isztambulban

Könnygázt és vízágyút vetett be a török rendőrség szombaton Isztambulban a Taksim térre igyekvő tüntetők ellen.

A közel háromezer tiltakozó a múlt hónapi kormányellenes tömegtüntetések egyik fő helyszínén kívánt gyülekezni, és korábbi jelzéseik szerint azt is tervezték, hogy belépjenek a hetek óta kordonnal körülvett Gezi parkba, amelynek átalakítási szándéka kiváltotta az eredeti tüntetéseket.

Hüseyin Avni Mutlu isztambuli kormányzó már előre illegálisnak nevezte a szombati akciót, és figyelmeztetett, hogy a rendőrség fel fogja oszlatni a tüntetést.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.