2013. július. 05. 10:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. július. 05. 10:37 Világ

Rendőrökkel csaptak össze tüntetők Peruban

Könnygázgránátokat lőtt ki a perui rendőrség a főváros, Lima utcáin tüntető diákokra és köztisztviselőkre, akik a közszférát érintő új törvények ellen tiltakoztak. A rohamrendőrök összecsaptak a tüntetőkkel, akik az elnöki palotát akarták megrohanni.

A tüntetéseket az váltotta ki, hogy Ollanta Humala elnök aláírta azt a törvényt, amely a köztisztviselők és egyetemi tanárok számára éves értékelési és felülvizsgálati rendszert vezet be, a jogszabály bírálói szerint pedig ez munkahelyek megszűnésével, valamint az egyetemi autonómia csorbításával jár majd - írja a BBC.

A kormány és Humala elnök állítja, csak az oktatás és az ügyintézés minőségének javítását akarták elérni a törvénnyel, amelyet még kedden szavaztak meg több hónapnyi vita után, és még több, a közszférát érintő intézkedés van a parlament napirendjén.

Bár Humala elnök baloldaliként lett államfő még 2011-ben, a tiltakozók és a dolgozói szervezetek szerint elárulta a választóit és nem ült le tárgyalni a munkásokkal.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.