Kirakják Moszkvából az illegális bevándorlókat
Nagyszabású akcióba kezdett hétfőn az orosz migrációs szolgálat a rendőrséggel, hogy megtisztítsák a várost az illegális bevándorlóktól, és megelőzzék a hozzájuk kötődő bűnözést - írta hétfőn a Vedomosztyi című orosz napilap. A gazdasági-politikai újság szerint mindez az őszi főpolgármesteri választások miatt történik.
Anatolij Jakunyin, a moszkvai belügyi igazgatóság parancsnoka múlt csütörtökön közölte, hogy a piacokon, építkezéseken és egyéb olyan helyszíneken kezdik az akciót, ahol lehetnek illegális bevándorlók.
Az orosz főváros lakossága hivatalosan 12 millióra tehető, de a sajtóban megjelent adatok szerint legalább 15 millió ember él ott. Egyes feltételezések szerint ez a szám akár 20 millióra is rúghat a Moszkva környékén törvénytelenül tartózkodókkal együtt. Elsősorban a közép-ázsiai és kaukázusi országokból, de Vietnámból is tömegesen érkeznek illegális bevándorlók az orosz fővárosba.
Vitalij Koroljov, a Glavmosztroj moszkvai építőipari vállalat képviselője a Vedomosztyinak azt mondta, hogy az építőiparban szinte valamennyi feketén alkalmazott munkás a bevándorlók közül kerül ki. A cég korábban szintén felvett migránsokat, de ma már csak a Moszkva környékéről és a közeli régiókból származó dolgozóik vannak, olyanok, akik szerepelnek az orosz migrációs nyilvántartásban.
Szergej Szobjanyin, Moszkva ügyvivő főpolgármestere, aki júniusban lemondott posztjáról, hogy részt vehessen a szeptemberi előrehozott főpolgármesteri választásokon, azzal a jelszóval szállt be a kampányba: "Moszkva a legfontosabb - a moszkvaiak a legfontosabbak". Ez a megfogalmazás a tősgyökeres moszkvaiaknak szól - magyarázta a Vedmosztyinak Dmitrij Orlov politológus.
A Vlagyimir Putyin emberének számító Szobjanyin május végén heves vitát váltott ki azzal a kijelentésével, hogy nem szeretné, ha Moszkvában külföldi gettók jönnének létre, és azok a bevándorlók, akik nem tudnak oroszul, jobb, ha visszatérnek hazájukba.