Világ MTI 2013. július. 01. 06:45

A Vatikán nevében nyitott számlákat az elfogott Scarano püspök

Újabb részletek derültek ki vasárnap a letartóztatott Nunzio Scarano olasz püspök által Svájc és Olaszország között vatikáni bankszámlákon mozgatott milliókról.

IOR, a vatikáni bank.
AFP / Gabriel Bouys

Scaranónak a luganói UBS banknál voltak számlái, melyeket a vatikáni Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) nevére nyitott meg az Apsa tagjaként – írta a Corriere della Sera olasz napilap. A számlákon az utóbbi években az ügyészség szerint "tetemes" összeg halmozódott fel: a pénzt a pénteken letartóztatott Scarano az IOR vatikáni bankban levő számláiról utalta át Svájcba. Az IOR-számlákra az összegek adomány formájában érkeztek. Az adományok a tranzakciókat vizsgáló hatóságok szerint a Scarano vállalkozó ismerősei által Svájcba menekített összegek voltak. Az ügyészség azt sem zárta ki, hogy a püspök az Apsa vagyonának egy részét is Svájcba utalta át.     

A svájci számlákon volt az a 40 millió euró is, melynek felét Scarano letartóztatása előtt egy bérelt repülőgéppel akarta Olaszországba hozni – a püspökkel együtt letartóztatott – Giovanni Maria Zito csendőr, volt olasz titkosszolgálati ügynök segítségével. A 20 millió euró egy bőröndben volt 500 eurós bankjegyekben, és összesen 44 kilogrammot nyomott.

A pénz Paolo, Marcello és Cesare D'Amico salernói hajóflotta-tulajdonosoké volt, akik eddig Scarano svájci számláin őrizték az olasz adóhatóságoknak be nem vallott bevételüket. Az Olaszországban milliomosként ismert D'Amico unokatestvérek vezette nemzetközi tengeri szállítmányozási társaságnak évente 600 millió dollár forgalma van. A céget spanyol hatóságok is megfigyelés alatt tartották gyanús tranzakciók miatt, melyeket a püspökkel és a csendőrrel együtt letartóztatott Giovanni Carenzio bróker irányított.

A nápolyi börtönben vasárnap reggel kihallgatott Carenzio nem válaszolt az ügyészek kérdéseire. A bróker, akivel szemben a múltban többszörös csalásért és ékszerlopásért már indult vizsgálat, az úgynevezett konstantinápolyi Szent György-rend tagja, melyhez Scarano, de többek között Silvio Berlusconi olasz politikus és Crescenzio Sepe nápolyi érsek is tartozik. 

Elemzők szerint Scarano letartóztatásával az olasz ügyészség megnyitotta Pandóra szelencéjét, és ehhez erkölcsi felhatalmazást az IOR átalakítására készülő új egyházfőtől kapott. A Corriere szerint a Vatikán a héten teszi közzé azt a dokumentumot, mellyel Ferenc pápa megkezdi a kúria átalakítását.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.