2013. június. 29. 08:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 29. 08:11 Világ

Ikea-házakban lakhatnak a menekültek

Fehér sátrak helyett IKEA-házakban szállásolhatják el az ENSZ menekülttáboraiban tengődőket; az első néhány házat már felállították, ha beválnak, megindulhat a tömeges gyártás - közölte a világszervezet menekültügyi főbiztossága (UNHCR).

A "próbaüzemmód" keretében 26 házba költözhettek be menekültek Etiópiában, és további 24-be szíriai menekültek Libanonban és Irakban.

A 17,5 négyzetméter alapterületű házak öt ember elszállásolására alkalmasak. Falaik plasztikból, a napelemekkel felszerelt tető más típusú műanyagból készült, és menekültügyi szakemberek szerint sokkal komfortosabbak, mint a jelenleg használt sátrak. Az összeszerelés négy órát vesz igénybe, és nem kell hozzá szerszám. A házak legalább három évig használhatók, míg a sátrak szélsőséges időjárási körülmények között csak hat hónapig bírják.

A házak darabja ezer dollárba kerül, kétszer annyiba, mint egy sátor, de a hosszabb élettartam miatt megéri a befektetést. A szakértőket inkább az IKEA-házak súlya aggasztja; egyenként száz kilót nyomnak, míg a jelenleg használt menekültsátrak 60 kilogrammot.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.