Mérgező szerekkel szennyezettek a kínai gyógyfüvek
A Kínában jótékony hatásuk miatt hagyományosan fogyasztott füvek gyakran növényvédő szerrel szennyezettek - áll a Greenpeace hétfőn közzétett tanulmányában.
Egyes anyagok koncentrációja - a szervezet mérései szerint - több százszorosa az Európai Unió érvényes környezetbiztonsági normáiénak. "A vizsgálatok rávilágítottak a mérgező vegyi anyagoktól függő agráripar jelenlegi rendszerének az emberi szervezetre káros és a környezetet szennyező hiányosságaira" – mondta Csing Vang, a Greenpeace biomezőgazdasági kampányának vezetője.
A kínai gyógyfüvek: egészségelixír vagy növényvédő koktél? című jelentés emlékeztet arra, hogy a hagyományos kínai orvoslásban használt összetevőket világszerte milliók alkalmazzák.
Ezek a gyógyfüvek "örökségünk emblematikus részét képezik, amelyet óvnunk kell. A kínai füveknek gyógyítaniuk, nem pedig ártaniuk kell, nem szabad növényvédő szert tartalmazniuk" – hangsúlyozta Csing Vang. A Greenpeace 51 különböző növényvédő szert talált a 65 elemzett növénymintában, közülük 26-ban ráadásul Kínában betiltott szerek voltak.
A jelentést a Greenpeace egy másik tanulmánya előzte meg áprilisban, amely a foszfáttartalmú műtrágyák előállításakor keletkezett hatalmas mennyiségű hulladékra hívta fel a figyelmet. Ezen műtrágyák világviszonylatban első számú gyártója Kína. Az elmúl évtizedben több mint kétszeresére nőtt ezeknek a műtrágyáknak a gyártása, elérte az évi 20 millió tonnát.