2013. június. 21. 08:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 21. 08:57 Világ

Agyonlőttek egy zsidó férfit a Siratófalnál

Egy biztonsági őr lelőtt egy zsidó férfit péntek reggel a jeruzsálemi Siratófalnál, mert szélsőségesnek vélte, ugyanis Allah akbar! (Isten a legnagyobb!) kiáltással előhúzott valamit a zsebéből.

Az incidens után derült ki, hogy nem arab, hanem zsidó a lelőtt férfi. A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit – közölte az izraeli közszolgálati rádió.

A Siratófal melletti nyilvános illemhelynél lelőtt férfi egyik ismerőse szerint különc volt. "Mindenki ismeri, mindig furcsán viselkedik. Egyszer azt mondta, hogy áttért az iszlám hitre. Az őt lelövő biztonsági őr valószínűleg nem ismerte" – mondta a szent helynél rendszeresen imádkozó hívő a Jediót Ahronót című napilap internetes honlapjának, a Ynetnek. 

A mindig a Siratófalnál imádkozók a tízes tévécsatorna híradása szerint is ismerték és ártalmatlan csodabogárnak tartották a 45 év körüli férfit, akit szerintük hét-tíz lövés is érhetett.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.