2013. június. 18. 09:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 18. 09:20 Világ

Obama: az irániak nemet mondtak a keményvonalasokra

Az iráni nép kinyilvánította akaratát pénteken az elnökválasztáson, hogy szeretné, ha más irányba haladna az ázsiai ország - mondta az amerikai elnök egy tévéinterjúban.

"Az iráni nép határozottan elutasította a keményvonalasokat és a klérust, akik szerint nem szabad kompromisszumot kötni senkivel, semmilyen körülmények között. Nyilvánvalóan van egy vágy Iránban arra, hogy javuljon a viszony a nemzetközi közösséggel" - mondta Barack Obama a PBS tv-nek. Az interjút vasárnap vették föl, és helyi idő szerint hétfőn sugározták.

Obama arra utalt, hogy meglepetésre az indulásra engedélyt kapott jelöltek közül a leginkább mérsékelt Haszan Róhání nyerte már az első fordulóban az iráni elnökválasztást. Az amerikai elnök elmondta: meg kell várni a fejleményeket, de lehetséges, hogy Irán úgy dönt, hajlandó komolyabban tárgyalni az atomprogram lényeges kérdéseiről.

Szíriával kapcsolatban kifejtette: amíg Bassár el-Aszad, az arab ország elnöke - részben amiatt, hogy maga mögött tudja Irán és Oroszország támogatását - úgy véli, nem kell lemondania a hatalomról, "továbbra is egyszerűen erőszakkal elnyomhatja a lakosság több mint felét", addig "nagyon nehéz lesz megoldani a (szíriai) helyzetet" - mondta az amerikai elnök.

Obama megjegyezte, lehetséges, hogy repüléstilalmi övezet létesítése sem jelent majd megoldást. Hozzátette, Washingtonnak nagyon óvatosan kell eljárnia, "mert nagyon könnyű egyre mélyebben belecsúszni" különféle kötelezettségvállalásokba. Az iraki háborúra utalva megjegyezte, "tudjuk, milyen az, háborúba rohanni a Közel-Keleten, anélkül, hogy átgondolnánk".

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.