2013. június. 16. 21:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 16. 22:00 Világ

Ezrek tüntettek Szófiában a kormány lemondásáért

Tizenötezren tüntettek vasárnap Szófiában a bolgár belügyminisztérium szerint a kormány lemondását és új választásokat követelve.

Az ország más nagyobb városaiban is kormányellenes tüntetéseket tartottak, amelyek keretében Plovdivban 3 ezren, Várnában pedig 2 ezren vettek részt a városközpontokban tartott tiltakozó akciókban. Szófiában a nemzetgyűlés épületénél összegyűlt tüntetők maffiavádakkal illették a május 12-i választások nyomán megalakult kormányt, amely a szocialisták és a török kisebbség képviselőiből jött létre, és új választások kiírását követelték.

Plamen  Oresarszki miniszterelnök írásbeli állásfoglalásban utasította vissza, hogy lemondjon tisztségéről. Úgy fogalmazott, hogy a lemondás ugyan könnyű személyi megoldás lehetne, de végtelenül felelőtlen is az újabb destabilizáció veszélye miatt, és arra figyelmeztetett, hogy Bulgária euromilliárdokat veszíthetne az EU támogatási alapjaiból.

A független pénzügyi szakértőből lett kormányfő hétfőre a miniszterelnöki hivatalába kérette a tiltakozók képviselőit, és bejelentette, hogy új személyt keres a bolgár nemzetbiztonsági ügynökség élére, mert a választottja társadalmilag elfogadhatatlannak bizonyult.

Bulgáriában pénteken kezdődtek a tiltakozások, amikor kiderült, hogy Deljan Peevszki médiamogul került a bolgár nemzetbiztonsági ügynökség (DANSZ) élére. A tiltakozások hatására a kinevezése után egy nappal le is mondott a  titkosszolgálati vezetői posztról a vitatott személyiségű Peevszki.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.