Rubik-kocka volt a jel a megfigyelési botrányban
Egy Rubik-kocka volt az jel, amelyről a Guardian újságírói Hongkongban felismerték a velük kapcsolatba lépő Edward Snowdent. A férfi szolgáltatott nekik bizonyítékokat arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) amerikaiak százmillióinak híváslistáját figyeli meg, és szemmel tartja a külföldi kommunikációt is – közölte kedden internetes kiadásában a New York Times.
Az informátorhoz kiutazó három újságírónak, Glenn Greenwald jogvédő bloggernek, Laura Poitras dokumentumfilm-rendezőnek és Ewen MacAskill riporternek – Snowden instrukciói alapján a metropolis egyik szállodájának egy félreeső zugában kellett kérdezősködniük arról, hogyan találnak el a hotel egy másik végébe.
A számítógépes szakember azt mondta, hogy ha "tiszta lesz a levegő", akkor egy Rubik–kockával a kezében fog megjelenni. A kockát tartó informátor valóban megérkezett. Ezután felmentek a szobájába, ahol Snowden egy hatórás vallomásban elbeszélte az életét és azt, amit a titkos megfigyelésekről tudott.
Barton Gellman, a Washington Post munkatársa az elmúlt napokban megírta és több médiumnak is elmondta, hogy Snowden először őt kereste meg a szenzációs anyaggal, de az volt a feltétele, hogy azt a lap 72 órán belül közölje le. A szerkesztőség erre nem adott garanciát, mert előbb egyeztetni akart a biztonsági szervekkel.
Gellman szerint így került képbe a Guardian, amely a múlt héten elsőként közölt cikket arról, hogy az NSA egy titkos bírói végzés alapján rendszeresen begyűjti a Verizon amerikai távközlési óriáscég adatait.
Csütörtökön a Guardian és a Washington Post már együttesen számolt be arról, hogy az NSA egy PRISM kódnevű program keretében 9 jelentős internetes szolgáltató szerverén végez adatgyűjtést, és így magánjellegű e-mailek, chatelések, fotók és egyéb kommunikációs anyagok tömegei kerültek a birtokába.