2013. május. 19. 15:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 19. 15:03 Világ

Radikálisok csaptak össze a rendőrökkel Tunéziában

Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet nyíltan támogató mozgalom el-Kairuán városában akarta megrendezni nagygyűlését, amit a rendfenntartó erők nagy létszámban kivezényelt egységei megakadályoztak. A szervezet vezetése ezért Tunisz egyik nyugati elővárosába hívta a küldötteket.

El-Kairuánban és Ettadamenben a tiltakozók kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak. Az Anszar as-Saría a legradikálisabb csoport, amely azután alakult meg az észak-afrikai országban, hogy 2011-ben a hatalomból elűzték Zin el-Abidin Ben Ali elnököt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?